A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - Földing Zoltán: A kisvárdai vár XV–XVII. századi kályhacsempéi

Földing Zoltán küt - Szapolyai halála (1540) után már nyíltan és folyamatosan Ferdinánd hűséges híve volt. Csupán 1544-ben volt kénytelen meghódolni Fráter György ostromának. A kisvárdai vár így 1545-1551 között nem volt a Várdayak birtokában. Miután a visszakapott erősség továbbra is a Ferdinánd-pártiak bázisa maradt meg-megújuló Izabella és János Zsigmondpárti támadások érték a várat, ezért 1559-ben Várday Mihály kérésére Telekessy Imre kassai főkapitány királyi őrséget ültetett a várba. A Várday-család csak 1563-ban vehette ismét birtokába a maguk építtette várat (ÉRI 1960.137-139-, VIRÁGH 1981.92-94., MAKAY 1954.27-28.). Miután 1564-ben a várúr, Várday István ellenállt a János Zsigmond párti támadásnak, viszonylag nyugodtabb periódus következett a vár és a család történetében (MAKAY 1954.30.). Mihálynak Sarmasági Erzsébettől született utódai közül, a még 1582-ben is élő ifjabbik Mihály vitte tovább a családot, de csak egy generációig. A Várday-család utolsó sarja a fent említett Mihály testvérének, Miklósnak négy korán elhalt fia melletti egyetlen lánya, Várday Katalin volt (NAGY 1865. XII.57-58.). Ő 1570 körül születhetett Kisvárdán. 1589-ben ment férjhez, Telegdy Pál kallói kapitány vette el. A hamar, nyolc évi házasság után megözvegyülő Várday Katalin második férje, a szintén özvegy bedegi Nyáry Pál 2L magyar király kezén levő fontos váradi vár kapitánya és bihari főispán, akivel 1600ban kötötte össze életét. Nyáry Pál 1601-ben királyi tanácsosi címet és Kraszna és Közép-Szolnok megye főispánságát is megkapta. A hatalmában és vagyonában is gyorsan gyarapodó nagyurat illette az anyai ágon örökölt diósgyőri uradalom, ami szempontunkból igen fontos, hiszen Diósgyőr és Miskolc fontos mezővárosi fazekas-kályhás központ a török hódoltság idején (VIDA 1994.10-23-). Nem kizárt, hogy ebből a kályhás-központból is kerültek a kisvárdai várba fűtőberendezések. A leletanyagban ugyanis többször előfordulnak a miskolci-diósgyőri kerámiára jellemző egészen világos, szinte fehérre égett, finoman iszapolt agyagú kályhacsempék, de a miskolci kerámia másik csoportjának vörös színűre égett anyagával is találkozhatunk a kisvárdai példányok között (VIDA 1994.10-23.). A tekintélyes nagyúr 1605 májusában csatlakozott Bocskaihoz, aki kinevezte fejedelmi tanácsossá. Második férjét huszonhárom évvel élte túl az 1630-ban elhunyt Várday Katalin (BENDA 1975.5-8.). Nyáry Pál halála után 1612-ben került sor a vár felosztására az özvegy és Nyáry István (Nyáry Pál első házasságából származó fia), illetve Melith Péter és felesége, Várday Katalin nevelt lánya, Szokoly Erzsébet között (Melith 1644-ben, hitvese 1640-ben halt meg). A vár egyik XVII. századi építtetője, mint láttuk Nyáry István volt. Ő, bár ifjú korában „pápistaverőként" híresült el, mégis időponthoz nem köthetően később katolizált. A buzgó katolikus Telegdy Pál és Várday Kata leányát, Telegdy Annát vette feleségül. Bethlen Gábor 162l-ben az erdélyi fejedelemséghez 266 tartozó Szabolcs vármegye főispánjává nevezte ki, amit két év múlva II. Ferdinánd is megerősített. Az erdélyi fejedelemséghez tartozás után 1630-tól 14 évig Szabolcs vármegye és vele Kisvárda a Királyi Magyarország részét képezte. Nyári István személyes előmenetelében 1632. június 28-án érkezünk jelentősebb időponthoz, ekkor szabolcsi főispánná nevezte ki a király (KOROKNAY 1988.). Érdekes, hogy ezt az évszámot viseli az egyik korábban már közölt oromcsempe a vár leletanyagában (27. kép). Miután 1640ben felső-magyarországi főkapitánnyá is őt állították, valamikor 1642 és 1643 között halt meg. Második házasságából való özvegye (az első Telegdy Anna volt), Kapy Klára ifjabb Melith Péterhez ment hozzá. Lányuk Melith Mária révén, akit 1671-ben Zichy István vett el, a kisvárdai vár Szokoly-része és a levéltár a Zichy-család birtokába került, míg a Várdayrész Nyáry Krisztina és Eszterházy Mária révén a homonnai Drugethek birtokába ment át (NAGY 1865.XII.58.). A XVII. század végére, a XVIII. század elejére a vár olyannyira elhanyagolt állapotba került, hogy a Rákóczi szabadságharc kitörésekor a megyei nemesség a kóborló szegénylegények ellen a vár megerősítését kéri Szabolcs és Szatmár vármegyék német őrségeinek parancsnokától, Nigrellitől. A parancsnok azonban - arra hivatkozva, hogy a megyei nemesség a német őrségnek a kisvárdai várból való távozta után (1692) vállalta, hogy szükség esetén megbízható őrséggel látja el a várat, „ nehogy a rablók és a csavargók oda befészkelhessék magukat" (!) - inkább a kallói várat erősíttette meg. Ágyú nélküli ostrom esetén így is komoly erősségnek számított a még épségben lévő belső vár. A megyei nemesség ide menekült a szabadságharc kezdetén, és 1703- július 19-21. között sikerrel verte vissza II. Rákóczi Ferenc seregének ostromát (BALOGH 1976.7-9-)- A vár berendezettsége azonban valószínűleg már igen szegényes lehetett. A vár első építési periódusában épült részein megfigyelhetők kandallómaradványok. Nem nélkülözte tehát a vár történetének korai - de valószínűleg egyetlen - korszaka sem a kandallót, mint tüzelőfajtát. Noha csupán a XVII. század végi Kisvárdára vonatkozó forrásokban találkozunk a kevésbé reprezentatív helyiségek fűtésére szolgáló szemeskályhák említésével, így lehetett ezek esetében is. Nem csupán a forrásokban kemence néven említett cserépkályhákkal fűtötték a vár egyes helyiségeit, hanem a három tüzelőfajta (kandalló, szemeskályha, cserépkályha) - valószínűleg a vár történetének teljes ideje alatt - együttesen látta el ezt a feladatott. A kor északkelet-magyarországi várkastélyaiban ugyanígy párhuzamosan fordulnak elő ezek a fűtőberendezések. A bemutatásra kerülő csempéket elsősorban a formai szempont alapján soroltuk figurális és centrális mintás, illetve terülőmustrás csoportokba. Ettől az elvtől csak azokban az esetekben tértünk el, ahol a csempék csoportja valamilyen okból jobban korhoz