A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - P. Szalay Emőke: Szatmári ötvösmunkák a Kárpátalján

P. Szalay Emőke vissza - a mesterség színvonalát tekintve egyenrangúnak ismerték el az itteni mestereket. Figyelemre méltó, hogy az említett iratokban szatmári és németi ötvöscéh elnevezéssel egyaránt találkozunk. Az eddigi kutatás feltételezte, hogy két ötvöscéhről van szó, a szatmári és külön a németi ötvöscéhről. Kőszeghy Elemér úgy vélte, hogy mivel a két város - Szatmár és Németi - csak a XVIII. század elején egyesült, eredetileg két céh létezett (KŐSZEGHY 1936.340.). Feltételezését arra alapozta, hogy a már említett adatban - a kassai céh ládájában fennmaradt 1625-ös konföderációs oklevélben - külön említik a szatmári és németi ötvömestereket. Vélekedését alátámasztja, hogy az egyezséglevélen két pecsét szerepel. Az egyik felirata a már említett „Hoc est sigillum..." felirat. A pecsét egy aranyművest ábrázol, aki serleget készít az üllőjén (MIHALIK 1893-188.), míg a másik pecsét felirata „SZATMÁRI EÖTWES MESTEREK CEE PECETI". Ez kerek mezőben, reneszánsz pajzsban fedeles serleget ábrázol, amelynek talpa hatkaréjos, nódusza gerezdek gomb, kuppáján lándzsalevél alakú kuppakosár, a kuppa sima vonalú. Fedele ugyancsak sima, gömbölyded, háromágú liliomos fogóval. Két oldalán kinyújtott nyelvű oroszlánok tartják a kuppát és a fedelet. Hátuk mögött 15-90 évszám (MIHALIK 1893-189-). Másik adatunk, hogy 1625-ben az említett iratban „Zakmári Etvös Céh pecseti 1625" szerepel (BALLAGHY 1883-238.). Mindezekből az tűnik ki, hogy itt a XVI. század folyamán két céhvei kell számolnunk. Ezt a feltételezést támasztja alá Balogh Béla és Oszóczky Zoltán tanulmánya a nagybányai ötvösségről, amelyben az alábbi adatokat közlik. A szatmári ötvösségről 1534ből, a németi ötvöscéhről 1547-ből maradtak fenn az első említések, bár ők ennél korábbra teszik a céhek alakulását (BALOGH-OSZÓCZKY 1979-122.). Ennek ellenére a XVI. századból nem rendelkezünk közvetlen levéltári adatokkal egyik céhre vonatkozóan sem. Ez bizonyos fokig nem rendkívüli, hiszen a debreceni ötvösséggel is hasonló a helyzet. A XVI. század második feléből - annak ellenére, hogy ahogyan említettük, az ötvöscéhről 1555-ből ismerjük az első adatot (ZOLTAI 1937.31-33.) - a kor legfontosabb forrásanyagában, a városi magisztrátus jegyzőkönyveiben közvetlenül a céhre vonatkozóan újabb adatok az 1580-as évek végéig nem bukkantak elő.

3 Csupán az Ötvös családnevűekről feltételezhetjük, hogy esetleg kapcsolatban álltak a mesterséggel, talán maguk is ezt folytatták. A levéltári forrásokhoz hasonlóan tárgyi anyaggal is alig rendelkezünk a XVI. század második feléből. Éppen ezért nagy jelentőségű, hogy a szatmári és németi ötvösség vonatkozásában a már említett két adat - 1534 a szatmári céh és 1547 a németi céh említése - meglétükre utal (BALOGH-OSZÓCZKY 1979.122.). Ugyanakkor sajnálatos az a tény, hogy jelenleg a XVI. század második feléből egyetlen adattal rendelkezünk, ez is elsősorban az analógiák alapján utal az ötvösség itteni jelenlétére. Ez a közvetett adat, amely szerint a szatmári szűcsök 1564-ben kiadott kiváltságlevelét több mint egy századdal később - 1657-ben kölcsönkérik a munkácsi szűcsök. Ennek oka az, hogy II. Rákóczi György szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjárata után az ellenség felgyújtotta Munkácsot. A tűzvészben elégett a céh iratanyaga, ezért kérték kölcsön a szatmári szűcsök privilégiumát. A többszörösen átírt oklevél eredeti aláírója „Én ki vagyok Szatmári főbíró Eötvös Balázs 1564. ápr. 10." a vezetéknév alapján a feltételezések szerint ötvösmester lehetett (LEHOCZKY 1895.421.). Tulajdonképpen ez az egyetlen adat jelenleg a szatmári ötvösségre vonatkozóan a XVI. század második feléből. Kőszeghy Elemér a szatmári ötvösséghez csupán egyetlen tárgyat köt, egy STS 1520 jeggyel ellátott gótikus kelyhet, amelyet 1884-ben a szatmárnémeti római katolikus plébánia templomi kegytárgyai között tartottak nyilván (KŐSZEGHY 1936.341.). Ez évszáma alapján egy generációval előzi meg az imént említett Eötvös Balázst, akiről nevén kívül más adattal nem rendelkezünk abban a vonatkozásban, hogy valóban ötvös volt-e. A név szerint ismert következő ötvösről ugyancsak alig rendelkezünk írásos feljegyzéssel. Szegedi Ötvös Mihály 1625-ben a céh tagja volt, majd 1642-46 között a város főbírójaként említik (KŐSZEGHY 1936. 341-342.). Két munkája ismert, amelyek bizonyítják, hogy helyes a feltételezés, és nevének megfelelően valóban folytatta az ötvös mesterséget. Az egyik, nevével jelzett munkája egy 1627-es évszámmal ellátott fedeles kupa (KŐSZEGHY 1936.341. 2036. számú jegy), amelyen neve mellett csupán az évszám szerepel. Másik munkája egy kenyérosztó tál 1646-os évszámmal. Ez azért érdemel kitüntető figyelmet, mert a mester nevén kívül a feliratában szerepel a judex Primarius - azaz főbíró - megnevezés is. Az említett mester után harmadikként felsorolt szatmári ötvös a XVII. századi Szegedi Karácsony Ötvös Gergely (BALLAGHY 1883-303.), akit Kőszeghy Elemér EG mesterjegye alapján azonosított. A Gregorius Eötvös Zegedi alias Karaczon néven jegyzett mestert 1642-ben említi a Kőszeghy Elemér által idézett levéltári forrás. Az említett kárpátaljai felmérés során ezzel az EG mesterjeggyel több alkalommal is találkoztunk. Feltételezhető, hogy mindezek a tárgyak az említett mesterhez kapcsolhatók.

3 Tanácsülés! jegyzőkönyvekben csupán Ötvös nevűekkel találkozunk pl. lásd 1. számú jegyzet! KŐSZEGHY 1936.91-572. Csupán egyetlen tárgyat említ a XVI. századból, az ún. halápi poharat. Ugyanezt közli ZOLTAI 1937.70-71., MODY 1978.82-83. kép, majd BOBROVSZKY 1980.64.57. kép A tárgyak közül háromról rövid ismertetés SZALAY 1997/A.486. 354