A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Képző- és iparművészet - Emőke P. Szalay: Szatmárer Goldschmiedearbeiten in der Karpatoukraine - Patay Pál: Szatmári harangok

Patay Pál ről: Porcsalma 1806. Felirataiban „de" és „in Tasnád" fordul elő, tehát vándorolt is, de a lakhelyén, műhelyében is öntött. - Lázár János, vagy Cserepi György öntötte a császlói 1807. évi harangot, ugyanis a díszítése azonos egy 1808-ban Tasnádon öntött encsencsi harangéval. Márpedig ebben az időben ők ketten voltak Tasnádon harangöntők. - Gergelyfi László. „Rettegi lakos". Mindössze két, 1811-ben öntött harangjáról tudunk. Közülük az egyik a területünkön, Ököritón volt. - Lázár László. Az utolsó tasnádi harangöntő. Harangjairól az 1816 és 1819 közötti évekből vannak adataink. Az első 18l6-ból, Zajtáról. - „Erdély Országi Harang öntők": Kisar 1800. Mindezek mellett számos, az 1750-1820 közötti időszakban öntött, de ma már nem létező harangról is szólnak a források, amelyek öntője ugyan nincs megnevezve, de a megrendelővel kapcsolatos magyar feliratuknak a rettegi, illetve a tasnádi mesterekéhez hasonló volta alapján utóbbiaké is lehetnek. Ezek: Matolcs 1754, Gacsály 1758, Győrtelek 1760, Zsarolyán 1765, Szamostatárfalva 1768, Csenger 1774, Kocsord 1775, Csengerújfalu 1779, Szatmárcseke 1787, Császló 1791, Ököritó 1792, Panyola 1792, Csaholc 1793, Botpalád 1798, Szatmárcseke 1800, Tiszabecs 1800, Kölese 1802 vagy 1804, Szamosszeg 1803, Hermánszeg 1812, Csenger 1813Ha a kérdéses időszakban, vagyis 1750 és 1820 között a fent említett rettegi és tasnádi harangöntők látták is el a vidékünket harangokkal, elvétve más mestertől származó is került ide, mint például 1801ben a nagyváradi Jacob Hornéitól egy Győrtelekre. De az 1777. évi penyigei, valamint 1787. évi szamosújlaki, eredetileg (Szatmár) Németi részére öntött harang díszítése is elüt a rettegi, illetve tasnádi mesterek által használtaktól, így lehetséges, hogy nem az utóbbiak műve. Akárcsak a nagyszekeresi 1802. évi díszítetlen volta is eltér a gyakorlatuktól. Végül két, ma már nem létező harang felirata semmilyen támpontot sem nyújt az öntőjére vonatkozóan. Vidékünkön az utolsó tasnádi harangöntő által készített harang 1816-ból való (Zajta rk.), de 1819nél fiatalabbról máshonnan sincs tudomásunk. Az ezt követő másfél évtizedből, azaz az 1820 és 1834 közötti évekből viszont Szathmári Antal Fülesden lakó nemes ember 8 harangja maradt fenn napjainkig (Uszka 1820: 9- kép, Csengersima 1826, Nábrád 1826, Fehérgyarmat 1829, Darnó 1831, Nagyar 1831, Magosliget 1833, Csengerújfalu 1834). De tudunk még egy továbbiról, amelyiknek ő volt az öntője (Ököritó 1824). A mester neve ugyan nem szerepel a meglévő harangokon, azonban az egységes díszítésük azonos a gergelyi református templom 1823-ban öntött harangján láthatóval. Erről pedig tudjuk egykorú feljegyzés alapján, hogy Szathmári munkája.

65 Van ugyan tudomásunk olyan ebben az időben öntött, ma már nem létező harangokról is, amelyek mesteréről nem maradt fenn adat (Géberjén 1821, Csenger 1821, Fülpösdaróc 1825, Tiszakóród 1827, Zajta rk. 1831, Szamostatárfalva 1832, Szamosangyalos 1834), tehát lehettek akár az övéi, akár máséi, de olyanról, amelyről konkrétan tudjuk, hogy más mester készítette, mindössze egyről. Ezt Eberhard Henrik pesti harangöntő öntötte (Sonkád 1832). Sajnos Szathmári személyéről bővebbet nem tudunk. Mivel a fülesdi református egyház anyakönyvei elpusztultak, azt sem tudjuk, ott született-e, vagy ott halt-e meg, és ha igen, mikor? Azt sem tudjuk róla, hogy volt-e a falujában, Fülesden állandó műhelye. Hogy azonban vándorló mesterként működött, onnan ismerjük, hogy a nyíregyházi evangélikus templom számára 1832 szeptember 26-án éjjel a városban, a Bujtoson öntött harangot. Ugyanennek a harangnak a feliratában „Ns (azaz nemes) Szathmári Antal fülesdi harangöntő"-nek nevezte meg magát (STOLL 1920.116.). A mester harangjait ugyan zömében az általunk vizsgált területről ismerjük, de néhányat annak szomszédságából is (meglévők: Gergelyi, ref. 1823, Nyírbéltek, rk. 1830, Tivadar, ref. 1833, elpusztultak: Nyíregyháza, ev. 1832, Aranyosapáti-Révaranyos, ref. 1836). A XIX. század közepén a vidékünkre a legtöbb harangot Pap Antal szállította. Közel fél évszázados működéséből 16 harangja maradt fenn az általunk vizsgált községekben (Panyola 1842, Kisnamény 1845, Kisnamény, gk. 1851, Kölese, ev. 1854, Fülesd 1855, Hermánszeg 1855, Tisztaberek, gk. I860, Ura 1861, Szatmárcseke 1865, Méhtelek, gk. 1868, Csenger, gk. 1870, Csengersima (eredetileg Nagygéc) 1870, Császló, gk. 1873, Rozsály, gk. 1877, Kérsemjén 1884, Géberjén, ravatalozó, év ismeretlen), valamint tudomásunk van 4 már nem létezőről is (Matolcs 1840, Milota 1846, Győrtelek 1853, Szatmárcseke 1865). Pap Antal ugyancsak nemes ember volt. A milotaiakkal kötött szerződésében „N(emes) Pap Antal"-nak írta magát alá (lásd 2. függelék!). Várady J. említi, hogy 1840-ben a matolcsi kisebbik harangot „ Pap Antal fülesdi" harangöntő öntötte át (VÁRADY. 1991. 731.)- Ezek szerint itteni lakos lehetett és elképzelhető, hogy a néhány évvel korábban itt lakott Szathmári Antaltól tanulta a mesterséget. Panyolán 1842-ben és Kisnaményban 1845-ben „helyben" öntött harangot, tehát vándorolva is űzte a mesterséget. Pap Antal már korán Szatmárra költözhetett Fülesdről, mivel 1842ben a panyolai harang öntésével kapcsolatban kiderül, hogy akkor már Szatmáron lakott. Ezt csak megerősíti, hogy milotai harangját az 1846. május 16-án Szatmáron kiállított mérlegelési bizonylat tanúsága 64 Lázár László legfiatalabb ismert harangja: Zilah ref (MAGYAROSI 1880.118.). 65 Gergelyi Református Egyház, II. Anyakönyv. 31. 66 Hivatkozva Szabó Ferenc Matolcs hites jegyzőjének 1847 március 23-án kelt feljegyzésére. 386