A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)
Képző- és iparművészet - Emőke P. Szalay: Szatmárer Goldschmiedearbeiten in der Karpatoukraine - Patay Pál: Szatmári harangok
Szatmári harangok szerint is ott öntötte. A vándorlással fel is hagyhatott, mivel az összes későbbi harangján „ÖNTÖTTE PAP ANTAL SZATMÁRON" olvasható (a csengeri kivételével, de azon a mester neve nem szerepel). Pap Antal a harangjait sorszámmal látta el. így fogalmat nyerhetünk tevékenységének intenzitásáról. Ha feltesszük, hogy 1840-ben kezdhette el az öntést (az első ismert harangja ebből az évből való és 45 évvel később az 557. számnál tartott, úgy évente átlagosan 12,4 darabot állított elő, ami nem mondható nagy teljesítménynek. (Lásd 200 évvel korábban Wierd termelését.) De ez nem volt egyenletes. Működésének harmadik évében öntötte a 12. harangját, ami évente 4-6 öntést jelentett. 1845-ből való a 47., 1846-ból a 60. számú. Ez is még csak 8-10-es átlagnak felel meg, vagyis a termelés még ekkor is csak lassan emelkedett. A következő másfél évtized során viszont elérte a maximumát, évi 15-20 darabra lehet azt becsülni, ugyanis 1860-ból a 335. számú harang származik. Ezt I860 és 1868 között egy hullámvölgy követte, amikor is csak 8-10 harang hagyhatta el évente a műhelyét (1868-ban készült a 402. harang). A kiegyezés után egy rövid fellendülést, 2-3 év alatt 15-20 harang öntését (1870: 446. sz. 7 ) követően ismét erős csökkenés következett be. Ugyanis 1877ben a 489-, majd 1884-ben az utolsó ismert, 557. számút öntötte Pap. Ez átlagosan előbb csak 5,4, utóbb 8,5 darabos évi termelésre utal. Érdekes, hogy a mester piaca nyugati irányban nem terjedt túl a történelmi megyehatáron, ugyanis az általa öntött harangok nem csekély száma ellenére egyet sem ismerünk azon kívüli területről. Pap Antalnak azonban versenytársai is voltak Szatmár megyében: a Mánd községben törzsökös Csepelyi család tagjai. „Ns (nemes) Tsepely Ferentz" - ahogy a jelenleg is meglévő 1844. évi tisztaberki harangján magát megnevezte - 18 éves „mándi születésű egyszerű nemes legény volt", amikor megkezdte a harangöntő tevékenységet (KISS 1878.783.). Tehát 1826-ban született. Falujában, Mándon a mostani Fő utca 9- sz. alatti telken állandó műhelye volt, amire a helybeliek ma is emlékeznek. Idővel azonban átköltözött Kölesére, ottani lakosként írta magát alá 1857. január 18-án a debreceni református egyházhoz a megrepedt „öreg Rákóczi" átöntése végett intézett beadványában. 9 Ez egyébként az utolsó adatunk róla. Nem sok harangját regisztrálhattuk. Az említett tisztaberekin kívül fennmaradt még egy (Nagyhódos, gk. 1845), de két elpusztultról is van tudomásunk a kutatott területről (Kisnamény 1844, Zajta rk. 1854), egy továbbiról pedig Szatmár városából (1855) (KISS 1878.783). Állandó műhelye ellenére vándorló mesterként is működött, a szatmári reformátusok haMérk, rk. temetőkápolna. Az itt fölsoroltakon kívül egyedül a Krasznától nyugatra fekvő, de eredetileg Szatmár megyei Mérk rk. temploma, ill. temetőkápolnája számára öntött - 1916-ban hadi célra rekvirált - egy-egy harangjáról van még tudomásunk. 69 Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára, Debrecen.Tt.REL.ad 2239 FK 15/857. 70 Kisgejőcön 1800 körül az ottani birtokos, nemes László István létesített harangöntő műhelyt, egyben harangöntő dinasztiát is alapított, amelynek Egri Ferenc is tagja volt. rangját - miként az rá van (volt) írva - ott, Szatmáron öntötte. Sőt az „öreg Rákóczi" öntését is helyben óhajtotta elvégezni. E beadványában egyébként azt említi, hogy 12 év (helyesen 13) alatt, „a nagyobbakat számítva" 181 harangot öntött (az 1855. évi szatmári harangja a 177. sorszámot viselte), ami átlagosan évi 14-et jelentett. (Szinte azonos Pap Antal termelésével.) Ha Csepelyi Ferenc, mint „egyszerű nemes legény" kezdett is el harangot önteni, a mestersége révén jelentékeny vagyonra tehetett szert. A debreceniekhez intézett beadványában „10.000 p(eng)ő forint értékű ingatlan" tulajdonosának mondta magát. Területünkön ma egyetlen harang (Rozsály 1872) tanúskodik arról, hogy a Csepelyi családnak egy másik tagja, Lajos is öntött harangot. Tevékenységét még Ferenc életében, vagy közvetlenül a halála után kezdhette meg, mert a Szolnok-Doboka megyei (egykor a Kővár-vidékhez tartozó) Kővárfonác számára már 1857-ben is készített egy harangot (KÁDÁR 1902.463.). Egy harmadik Csepelyiről, Antalról, aki 1873 és 1875 között a mándi egyház kurátora volt, a kortárs Kiss Kálmán megjegyezte, hogy „harangokat is szokott önteni" (KISS 1878.617.). Műhelye Mándon volt. Összesen csak három itt öntött harangjáról tudunk (Zsarolyán 1858, 2 db, Hermánszeg 1870), amelyek közül már csak a kisebbik zsarolyáni van meg. Egyébként a 22. számú harangját 1867-ben Tasnádszántón öntötte, az ottani rk. templom részére (SCHEMATISMUS 1896.379.), tehát vándorló mesterséget is folytatott. A harangöntést azonban csak mellékesen űzhette, minthogy 10 év alatt mindössze csak ennyi került ki a keze alól. A vidékünkön, Fülesden, Mándon lakott harangöntők „vándorló" tevékenységét illetően azonban nem tartjuk valószínűnek, hogy ők maguktól keltek volna útra, mint a rettegiek, keresve, hol adódik lehetőség harangöntésre. Inkább feltehető, hogy a harangot öntetni óhajtó környékbeli egyházak keresték meg őket. Az is lehetséges, hogy inkább csak a nagyobb harangok öntését végezték el „helyben" (pl. Szathmári Nyíregyházán egy 19, Csepelyi Ferenc Szatmáron egy 22 ,,mázsás"-ét). Van ugyan tudomásunk néhány a XLX. század derekán öntött harangról, amelynek mesterét nem ismerjük (Csegöld, gk. 1836, Fülpösdaróc 1836, Géberjén 1846, Kérsemjén 1846), mégis az a benyomásunk, hogy ez időtájt nem igen szereztek be a szatmáriak távolról harangot. Egyedül az 1850. évi garbóid harang az, amelyet - előttünk ismeretlen feljegyzés alapján - Egri Ferenc öntött az Ung megyei Kisgejőcön. 70 A vasúthálózat gyors kiépítése azonban hamarosan lehetővé tette a harangoknak nagy 387
