A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Néprajz - Erdész Sándor: Tudós pásztorok a folklórban

Tudós pásztorok a folklórban Erdész Sándor Néphagyományainkban se szeri, se száma azoknak a történeteknek, mondáknak, amelyek különös képességekkel rendelkező emberekről szólnak. Közülük kiemelkednek mindazok, akiknek nevéhez vagy foglalkozásához a nép tudós előnevet illesztett. E tudósok mindannyian egyszerű falusi, tanyasi vagy uradalmi emberek voltak, akik valóban nagy tudással rendelkeztek. Az alábbiakban csupán a tudós pásztorok tevékenységének bemutatására vállalkozom, elsősorban a Nyírség, Szatmár és Bereg néphagyományai alapján. Úgy vélem, hogy területünk tudós pásztoraihoz sajátos képzetek fűződnek, egyrészt gyakorlati, másrészt mágikus (természetfelettinek tulajdonított) tevékenységük révén. Századunk közepéig a pásztorkodás mindenütt megbecsült, ugyanakkor felelősségteljes munkakörnek számított. Tény, hogy ezt a mesterséget nem volt könnyű elsajátítani. A pásztornak ismernie kellett a mérgező és gyógyító növényeket, a rábízott jószágok természetét, az állatbetegségeket, a gyógyítás módját és eszközeit, a legeltetés rendjét, s meg kellett védenie a nyájat mind a farkasokkal, mind a tolvajokkal szemben. A pásztorok nemigen beszéltek megszerzett tudásukról, még bojtárjaiknak sem. Szerencsés volt az a bojtár, aki pásztorcsaládból származott, s a pásztortudományból már gyermekkorában sok minden tudnivalót magába szívhatott. E dolgozat összeállításával az volt a célom, hogy bemutassam egy volt pásztornemzedék életmódját és hiedelemvilágát. A jószágőrzés tudománya Kétségtelen, hogy a pásztorok legnehezebb feladata mindenkor a rájuk bízott jószágok legeltetése, őrzése volt. A tudós pásztor az első kihajtás idején körüljárta vagy körülfüstölte a legelőt. Egyes pásztorok a legeltetés első napját azzal kezdték, hogy a jószágot körülhajtották a legelőn. E tevékenységek, mint az alábbi visszaemlékezések mutatják, a jószágok egybetartása és védelme céljából történtek. Erre vonatkozóan lássunk néhány példát. 1. Bűvös kör a legelőn Azelőtt Szent György-napkor hajtották ki a jószágot először. Ez volt a kiverés. Az öreg Bakó Mihály, mikor először kihajtott a legelőre, körüljárta az egész legelőt. Azután a kút mellett elásott valamit. Hogy mit, azt még a fiának sem mondta meg (LUBY 1943.140.). Egy tiszaszalkai pásztor szerint nem szalad el a csordától a tehén, ha Szent György-nap éjszakáján egy használt seprűt körülhord a legelőn és a legelő bejáratánál a földbe ássa (DOMANOVSZKY 1936.115.). Egy fehérgyarmati pásztor a következőket mondotta el: Este, mikor tanyába akartam verni a jószágot, tüzet raktam a kunyhó elé. A jószág tudja mán akkor, hogy neki itt kell megtelepednie. így osztán körül is jártam a jószágot háromszor, míg megcsendesedett. (LUBY 1943-141.) Karcsai közlés szerint ugyancsak: A régi pásztorok körülfüstölték a legelőt. Ez a bűvös kör olyan volt, mint a kerítés, ezen át a jószág se ki, se be nem mehetett. Tóth János pásztor is így tett. Történt egyszer, hogy legeltetés közben nagy kiabálásra figyelt fel. Senkit sem lát a gulya körül, mégis hajtják tőle. A jószág meg is indult, de amikor a legelő szélére ért, mintha gyökeret vert volna a lába, nem tudott egyet sem tovább menni, mert Szent György-nap előtt körülfüstölte a legelőt. (BALASSA 196383.) Tiszadobon volt egy Hajnal nevű gulyás. Ha kihajtás volt, az ostorát körülhúzta a legelőn, emiatt a marha nem tudott átlépni rajta (BALOGH 1959-31.). A fenti hiedelmek, melyek szerint a legelő körüljárásával egy mágikus kör hozható létre, a Kárpátmedencén belül eléggé elterjedtek. Gunda B. a jószág egyben tartásának egyéb módjáról is említést tett. Ilyen pl. a jószág kihajtása küszöbre tett láncon át, a döglött róka körülhúzása a legelőn, kör húzása bottal a nyáj körül, a legelő körüljárása meztelenül, a legelő körülszórása kölessel (GUNDA 1989-60.). 2. Nyájat őrző pásztorbot Pásztorhiedelmeink szerint maga a földbe szúrt pásztorbot is őrizheti a jószágot. A Hortobágyon emlegetnek olyan juhászokat, akiknek a földbe szúrt kampójuk mellől a juhok nem mentek el. A juhász még rá is akasztotta a szűrét, kalapját a botra és ment mulatni a kocsmába (GUNDA 1989-57.). Szatmárban, ha olyan bottal őrzi a csordás a teheneket, amellyel Szent György napja előtt kígyót ütött agyon, még a tolvajok sem tudták elhajtani az állatait (GUNDA 1989-57.). A gulyás és a juhász felesége nem vette kézbe a botot, mert akkor az tovább nem alkalmas az őrzésre, a jószág szétszalad. Egy hajdúszoboszlói juhász esküdött arra, hogy volt olyan kampója, amely mellől nem csatangolt el a juh. Ezt azzal magyarázta, hogy a kampó átveszi a juhász szagát (GUNDA 1989-57.). A pásztorok jól tudják, hogy az állatok igen érzékenyek a szagra. A legelő körülfüstölésével, a nyáj körülhajtásával a jószágot a legelőhöz szoktatták. A jószág ismeri a pásztorát, annak hangját, pipafüstjét, botját és szűrét. A jó pásztor nagy gondot fordít kutyája nevelésére, s el kell hinnünk, hogy az idomított kutya - hosszabb-rövidebb ideig - a pásztor nélkül is egyben tudja tartani a nyájat. A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXIX-XL. 1997-1998. 163-170. 163