A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Mogyorósi Sándor: Rémalkotó néphagyomány? (Egy kutyafejű mítikus lény nyomában)

ban, enni meg nem evett sehol, félt, hogy megmérgezik. Még az orvosságot is előbb a komornyiknak kellett megkóstolni, úgy féltette az életét. Volt azért olyan úr, aki barátkozott vele! Ott volt Kovács Edus! A csengeri piacon találkozott Haynauval, Az épp egy csomó bocskort vásárolt, azt vitte a karjára akasztva. Kovács Edus átvette tőle, úgy vitte ő maga a Haynau után. Ennek a családját az utolsó időkig csak bocskoros Kovácsoknak emlegette a nép itt is, meg a szomszédos faluban is. Hogy azután a Trianon határt vont, a Kovács családjáról is megfeledkeztek lassan, de az öregek még tudják."

12 A nagygéci hagyomány Haynau külsejére vonatkozóan a következő motívumokat őrizte meg: magas, sovány, bajszos, szakállas, pőrén járta erdőt-mezőt nagy tölgyfabottal a kezében karján lebernyeget viselt. Ezeket a tulajdonságokat a helyi közvélemény a mániás fogalom alá vonja. Arról, hogy Haynau hogyan jutott hozzá Majláth-birtokhoz a nagygéci hagyomány azt tartja, hogy: a) vérdíjként kapta; b) pénzért vette, de sohasem fizette ki; c) Majláthtól kapta, hogy kegyelmezzen meg neki, ám mégis kivégeztette. A Vérbíró szociális elszigeteltségére világítanak rá a következő motívumok: „ ... Próbált Haynau járni az urakhoz, de nem barátkoztak vele az urak... ; ... nem is bízott itt senkiben, minden cselédsége német volt... ; ... enni meg nemigen evett sehol, félt, hogy megmérgezik ...". Haynau természetesen a nagygéci birtokpn is követett el rémtetteket: a) fogva tartotta a lányát, mert az jószívű volt; b) aki a földjére lépett, azt kivégeztette; c) magyar honvédeket végzett ki; d) magyar tiszteket végzett ki vagyonszerzés céljából, vagy magyargyűlölettől sarkalva; megöletett vagy el akart pusztítani volt szabadságharcosokat, mert beleszeretett a kedvesükbe; f) német hóhért tartott; g) darálógépezettel (?) végeztette ki az áldozatait. A Vérbíró rémséges birodalma birtokának határánál kezdődött. A birtokát állandóan gyalogszerrel rótta, s ha találkozott valakivel, azt a) kivégeztette; b) legalább leszidta, s megsértette magyarságában. A rémbirodalom a kastéllyal folytatódott, ahová a Vérbíró gyakran bezárkózott, s még a bérlőit sem engedte be. Az igazi rémbirodalom azonban a „véres szoba", amely a következő motívumokban ragadható meg: a) veresre festett, rászáradt vértől pirosló, vértől csöpögő fal; b) véres szőnyeg; c) tönkő, bárd, fegyverek; d) padláson a halottak elásott csontjai. Egy másik variáns szerint az udvaron állt egy bitófa. Szendrő Iván egyféle kivégzőgépről is talált adatot, amellyel máshol találkoztam. Sikerült azonban gyűjtenem olyan kísértettörténeteket, amelyekben a kastély padlásán masírozó, kivégzett honvédekről van szó. összegzésül a Nagygéc környéki Haynau-hagyományról a következőket állapíthatjuk meg. Azok az elemek, amelyek a leggyakrabban fordulnak elő, s amelyek feltehetően kontinuis szájhagyomány útján őrződtek meg, történeti mondai alapokra támaszkodnak, s többnyire raciona12 Luby M.: Népmondák Szabolcs-Szatmárból. Debrecen, 1985., 57—58. 56