A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Benő Éva: Szatmár megyei néprajzi leírása 1854-ből

Kitartó szorgalommal, sőt mondhatni szenvedélylyel űzik a szőlőmívelést is. Alig van sváb falu, melynek régibb vagy újabban plántált szőlőhegyei nem volnának; minthogy azonban többnyire a földmívelésre alkalmasabb és sikeresebb rónákon telepednének meg, középszerű vagy még annál is roszabb boruk terem, s azt is a lehető legroszabbul szokták kezelni. Minthogy a sváb nép a bort mindenek fölött szereti, s azzal nem kereskedik, hanem évi termését maga szokta megemészteni, szüret alatt a borkészítéskor inkább a mennyiségre, mint a minőségre van tekintettel. Gondatlanul szűr, piszkos edényekben takarítja el a nedvet s rendesen rósz pinczékben tartogatja. Legeltetésök közös, de azt a legnagyobb szigorral és vigyázattal kezelik; legelőik határozott időben szabadíttatnak föl és határozott időben tiltatnak be. A tilalomrontókat keményen szokták büntetni. Az erdőt ki szokták maguk között osztani, használatában azonban bizonyos időszaki forgalmat gyakorolnak, azoknak korlátlan használatát a községrendszer gátolja. Megjegyzem itt, hogy a sváboknak maguk között, miként már említem, oly üdvös intézményeik vannak, miszerint semmiben szükséget ne lássanak, más részről pedig a rendetleneket, tékozlókat vagy jobb útra térítsék, vagy ha máskép nem lehet, korlátolják és féken tarthassák. A szántást, vetést, aratást, behordást az egész falu egyszerre szokta kezdeni, sőt ezen bölcs tétel alapján.aequalis divisio non conturbat fratr

es — több helységekben a földeket is minden évben újra szokták kiosztani. — Gyakorta és gazdagon trágyáznak. — Minthogy minden körülményeket figyelemmel kísérnek s a használható időt megbecsülik s azt nem szeretik elszalasztani, a jól készült ház udvarára pajtákat is építenek, abba gabnáikat és takarmányaikat behordják, nyár végén és egész őszön részbe nyomtatnak, szórnak és szántanak, saját termékeiket pedig télen át a csűrben nyomtatják ki, szórják föl s rakják padlásaikra. — Minden üdvös intézménynek csakhamar hódolnak, innen van, hogy sváb falukban legtöbb tűzkármentesített épületet szemlélhetni. Marhatenyésztéssel nem igen foglalkoznak, ellenben a lónevelésben páratlanok. A svábok lovait haladéktalanul föl lehet ismerni tisztaságuk, vidorságuk, könnyűségök és gömbölyűségök által. A sváb a lovát jó szénával tartja, ha módja van, zabolja, vagy ha zab nincsen, a széna mellett tengerit hint elibe, sőt van eset, midőn búzával is megkínálja. Szakadatlanul használja, de mindig vigyázattal, soha nagyon ki nem fárasztja, túl a rendén meg nem terheli, vakartatja, mosatja s kellő időben látja el itallal és takarmány nyal. Vannak sváb faluk, nevezetesen Fény, Csalános, Petri, Gilvács, melyeknek lakói 150—200 pengő forinton adják el 3 éves csikaikat. A svábok lovaik iránti szeretetét és gondosságát e közmondás eléggé tanúsítja: „A sváb inkább üt anyjára, mint lovára." A svábok fehérneműikre egy krajczárt sem költenek, maguk termesztik a kendert, maguk nyövik, maguk szövik és maguk varrják meg a legszükségesebbeket. — Ha szorgalmuk után pénzt szereznek, azt azonnal ingatlanokba fektetik, készpénzzel nem szeretnek* üzérkedni. — Fuvarozást csak ritkán vállalnak, a mikor busásan meg szokták magukat fizettetni, hosszú fuvarra még nagy fizetés mellett 6. ábra 419