A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Benő Éva: Szatmár megyei néprajzi leírása 1854-ből

A szaladásnak, hajgálásnak, és tojásszedésnek bizonyos határozott, és közösen elfogadott szabályai is vannak, melyeket helyenkint megemlítendünk, s melyeket mindenik fél köteles megtartani. Vecsernye után, veszi kezdetét a mulatság. A tojásszedés, és hajgálás a legnépesebb piaczon történik, hol a tér is elég tág, és elég tiszta. A tojások négy lábnyira helyeztetnek el egymástól a lehető legpontosabb, s legegyenesebb sorban. Minden száz tojás után csak hetet szabad a szedőnek, és hajgálónak eltörni. A tojások végétől, ötvenlépésnyire szalma halmaz van, s három legény a dobott tojásokat gubával, és kötővel fogdossa fel, s igyekszik megmenteni az eltöréstől. A szedő és hajgáló ahányat megiszik, annyival kevesebbet kell fölszednie, s hajgálnia. Tapasztaltabb, s régibb szedők 10—16 tojást is képesek meginni. A tojások száma a 200-zat soha sem haladhatja. A tojások elsorolása, és lerakása, ilyenformán történik: f

) a) oooooooooooooooooob/..c/ A szedő az a) pontnál felveszi az első tojást, és szalad vele a b) pontig, a midőn azután hajít, vigyázva, s kiszámítva, hogy a tojást a c) szalmás pontnál álló legények felfoghassák ép, és sértetlen állapotban. Ha a tojások feleszámát szerencsésen fölszedhette, midőn az f) pontnál kezdi, kettőt, hármat, sőt négyet is fölszedhet, csak hogy akkor, a nélkül hogy többször hajolnia kellene, kétszer, háromszor, vagy négyszer kell szaladnia a b) pontig. Ha 7% tónál többet tör, ha későbben érkezett is meg a szaladó, veszített a szedő, és hajgáló. Midőn a legelső tojást felszedi, akkor indul meg a szaladó. A befutandó tér nem lehet kevesebb egy magyar mértföldnél, a tojások számához aránylag lehet több is. A szaladó fél mérföldet szalad, a kitűzött pontig, és vissza. Megállnia, vagy épen leülnie nem szabad. Ha a szedő és hajgáló ügyetlenségében bízik, sétálhat is; de ha ilyen kényelem miatt veszít, pártja rendesen megczibálja. A szaladó két tojást visz magával. Az egyiket a kitűzött pontnál mint jegyet hagyja vissza. A másikat ha győzelmesen tér meg, a vesztes félhez vágja, ha pedig veszít, mint szégyenjelt saját homlokán dörzsöli szét. Az egész mulatság alatt lelket vidító, sőt olykor rosszasága miatt lelket keserítő zene szól. Három esetben kétszer a szedő és hajító szokott veszíteni. A nyerő kalapját azután a falu szebbik lánya szokta felbokrétázni, a vesztésiéi ellenben spárgát kőt kalapjára, és pinczéri szolgálatokat tesz a borozásnál. Míg lehet, rendesen minden esztendőben ugyanazok szoktak szedni, és szaladni. Megtörténik azonban, hogy vagy szedő, vagy a szaladó tüdőlobot kap, s belévesz. Játékvégeztével visszatérnek a kántorba, hol éjfélig tart a dorbézolás, és tánczolás Oláh menyekző Az oláhok többnyire 15—16 éves korukban nősülnek meg, s a legény atyja, vagy szülei még jóval előbb kiszemelik a nősülendő ifjú számára a menyasszonyt, Ha az öreg apa még él, annak választása a családra nézve eldöntő erővel bír, vaságos votum separativum, s az minden esetben meg is tartatik. Román jegyespár Az életpár kiszemelése, és választása körül a nőhozomány, vagyis kelengye, mint nélkülözhetetlen, és legelső kellék, jő figyelembe; de nem is találtatik hajadon, ki több, vagy kevesebb menyasszonyi ajándokkal ne bírna. A nóhozományra igen sokat tartanak. — Második kellék, hogy a család, melyből a leány választatott, jó hírhen legyen. A szülők gyermekeiket tervükkel rendesen csak úgy véletlenül meg szokták lepni, s az zúgolódás nélkül egyezik belé a házasságba, és választásba, a nélkül hogy — számtalanszor — választott menyasszonyát azelőtt valaha látta volna. Minthogy a kiházasítási nagyszerűség, és költség a fiú szüleit illeti, az atya azonnal papjához indul, a házassági szertartás ünnepélyessége fölött az alkut, nem a szokásos stóla, hanem a leendő szertartás megállapítása után nézve — meg-