A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Benő Éva: Szatmár megyei néprajzi leírása 1854-ből

pasztalatait így összegzi: a magyar nép boldogulásának akadálya a polgárosulás, a változás hiánya. A megoldás módját a romantika korának igényei szerint fogalmazza meg: a kivezető utat a kulturális impulzusok erősítésében látja. Millien szavai szerint: „A népet tanítani, valami jobbra tanítani annál, amit ő tud: ez lőn a jelszó."

19 Egyfelől a magyarsággal együttélő népek hasznos hagyományainak megismerésére, átvételére buzdít. Másfelől a népi és polgári műveltség kölcsönös kapcsolatának erősítését szorgalmazza. Hiszen a népet tanítani kell de a néptől tanulni is lehet. A mesterkélt, konvencionális formák és érzelmek helyett elsajátítani az egyszerűséget, az érzelem nyíltságát, a közvetlenséget, mindent, ami továbbfejlesztésre alkalmas.

30 A gazdasági és társadalmi felemelkedés azonban csak akkor fog teljességében valóra válni, ha az értékes hagyományok felhasználását a német telepesek példájára — a szorgalmas munka, közösségi összetartás egészíti ki. Célszerűnek tűnik a bevezető végén felhívni még a figyelmet a leírás illusztrációira és a szerkesztés megoldásaira. A rajzokat maga a szerző készítette a tárgyalt jelenségek érzékletesebbé tételére. Dankó Imre a néprajzi szakirodalom számára nélkülözhetetlen szemléltetőeszközről, az illusztrációról így ír. „A néprajztudomány régóta szívesen használja fel az archív képanyagot illusztrálásra. A népélet, a különböző életmódok bemutatásánál számos esetben hivatkozunk a múlt század nagyszerű képes újságaira, például a Vasárnapi újságra, vagy a nagy illusztrált gyűjteményekre, mint amilyen például az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és Képben című kiadványa is volt."

21 Lauka Szatmár megye bemutatását a későbbi falu- és vármegyei monográfiákhoz hasonlóan helytörténeti és helyismereti adatok felsorolásával kezdi. Ezt követi a megyében élő különböző nemzeti karakterek, temperamentumok ábrázolása. Szerencsére Lauka nem sokat időzik a lelki alkat sajátosságainak tanulmányozásánál, bár később a köznapi élet ecsetelése közben is igyekszik a nemzetiségek lelkébe belelátni. A közlés középpontjában az élet nagy fordulóihoz (születés, házasság, halál) tartozó hagyományok leírása áll. Néprajzkutatók az „élet három nagy szüksége", az „emberi élet szokásai" névvel szokták említeni ezt hagyománykört. Lauka ezt a fajta népszokásanyagot azonban nem írja le a születés, házasság és halál

4 összefüggő rendszerében, hanem e szokásvilág egy-egy # részét dolgozza fel a különböző etnikumoknál. A három fontos kérdéskör közül a következőkkel foglalkozik: keresztelő a magyaroknál, sváb menyegző, román pomána, magyar menyegző és eljegyzés, oláh sirató, oláh menyegző. Az anyag beosztása észrevehetően szabálytalan, tudatos rendet felfedezni benne nem lehetséges. Ezt bizonyítja az is, hogy a fenti megfi19 Millien: La moisson (Az aratás). In: A Magyar Kritika Évszázadai... i. m. 468. old. ' 20 Millien: i. m. 468. old. 21 Dankó Imre: A néprajzi illusztráció egy érdekes fajtája. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1974. Szerk.: Dankó Imre. Debrecen, 1975. 721. old.