A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Páricsiné Nagy Judit: Az erotika vizsgálata a folklórban

A mondókák az ember őstörténetébe nyúlnak vissza: a keresztény­ség szükségszerűen a „pogány" mondókákat is megtagadja saját arculata kiformálásában. Az ősi képzetvilág hitvesztése a valaha nemiséget sza­bályozó mondókákat a puszta vulgaritás körébe utalja. A mai világban a mondóka csupán a malacviccekben és a gyerekek játékában él tovább. A közmondások hosszú időn át szolgáltak az emberi tudás táraként: legyen az tudományos, filozófiai, morális vagy vallási bölcsesség. Az öt­venes években Loeb behatóan tanulmányozta a közmondások nemi életet szabályozó szerepét. A primitív társadalmakból indult ki. Az egyénnek komoly erőfeszítést kellett tennie annak érdekében,. hogy az önmaga új­ratermeléséhez szükséges gazdasági feltételeket megteremtse. Ez erőfe­szítés gyümölcsét jelképezte a menyasszonyt megváltó ajándék. Az egy­másnak ígért ifjú pár mindaddig várakozásra volt ítélve, míg az ifjú meg nem tudta vásárolni a leányt. A hosszú várakozást enyhítendő, a házaséletet társadalmilag szabályozott — gyerekáldást kizáró formájú — szexuális együttlét előzte meg. Hogy az ilyen udvarlás mennyire vált bizalmassá — Loeb a Szaharában, Albániában, Szumátriában, Svájcban vizsgálódott — társadalomról társadalomra változott. Később ez az udvar­lás — szabadosabb vagy kötöttebb formája — már nem a leendő házas­ságot, hanem egyszerűen az ifjúság nemi vágyainak szabályozott leve­zetését szolgálta. E fejlődés eredménye a mai táncmulatság, fogamzásgát­lás is. Az udvarlással kapcsolatos — máig élő — közmondások szerepe azon­ban mindig is ugyanaz volt: a kérdés és válasz egymásba illeszkedése azt az ígéretet sugallja, hogy a leendő pár kívánsága harmonizál a világ­rendjével. A kérdés-felelet egyben párbaj is: szolgálja a legmegfelelőbb pár kiválasztását. Legáltalánosabb formája az antiphonal, rímes, négyso­ros forma dalban, zenével kísérve. A párválasztó vetélkedés művészi for­mákat eredményezhet: Loeb szerint az olasz és angol szonettforma is ilyen eredetre vezethető vissza. Ahogy az eredeti négysoros első két sora a lány szájából a természetre utal, úgy a szonett első nyolc sora is, ha­sonlóképpen a négysoros utolsó két sora — a fiú válasza az emberi érzel­mekről — a szonett második, hatsoros szakaszának felel meg. Igaz ez vagy sem, Shakespeare Rómeó és Júlia első találkozását a szerelmi köz­mondás kérdés-válasz formájában örökíti meg. Az Amerikában szokásos négyszögben járt tánc mindmáig megtar­totta az üldözés-elutasítás, üldözés-elfogás ősi motívumát. A szoros testi közelségbe kötő derékon pörgetés és játszadozás — e megcsúfolásai a keresztény erkölcsnek -— ősidőktől változatlan erővel serkentik a párvá­lasztást. A kárhoztatott négyszögtánc helyébe egy gyermekektől átvett társasjáték lépett: a játékban elfogadott csókok és zálogok vpnzása ha­mar pótolja és feledteti a négyszögtánc örömeit, még a tiltás megszűnése után is. Májusban a szabadban szokásos kapcsolatteremtés a leányrablás mo­tívumát éleszti újra, azonban már nem egy életre, hanem csak az alkalom örömére szól. A fiúk és a lányok szembenálló sorokban rendeződnek el: a fiú feladata a szemközt álló lány átrántása, a lány feladata az okosan engedő tiltakozás: a játékszabályokban hibázó párps a közösség nevetsé­gének tárgya lehet. Az egymásra talált párok ezután addig hentergőznek a füvön, amíg ruhájuk zöld foltos nem lesz. Ma a megfelelő gyermek-

Next

/
Oldalképek
Tartalom