A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Szabó László: A felnőttkor szokásai
Tiszazug falvainak társadalmi rétegzettségéből indulunk ki, s rétegenként vizsgáljuk meg, hogy a munkához milyen szokások kapcsolódhatnak kísérő jelenségként, pontosabban megvonhatjuk a határokat. A Tiszazug falvai alföldi viszonylatban közepesen differenciált társadalmú közösségeknek minősíthetők. A mezővárosi, illetve uradalmi állapot között foglal helyet az egész társadalom, s gazda — kisgazda — munkás — cseléd rétegekre oszlik. Ezek a rétegek azonban nem állnak életszínvonalukat tekintve nagyon távol egymástól, sőt éppenséggel az egyikből a másikba való átmenet meglehetősen gyakori. A mindenkori vagyoni helyzet azonban megszabja az egyén és család helyét a társadalomban, körülírja tevékenységi körét. 8 A grazda-réteg minden közösségben személyesen is munkát végzett. Éppen ezért, a különböző társasmunkákon maga és családja, még ha cselédet is tartott, személyesen volt illő, hogy megjelenjék. Nem tehette meg, hogy fiát vagy cselédjét küldi el építkezéshez, hordáshoz. Ilyenformán maga is részese volt a munka szokásainak; étkezésnek, áldomásivásnak, mulatásnak, éneklésnek, ha erre sor került. Elvárta azonban, hogy kellő tisztelettel vegyék körül, s ha magánál szegényebb helyre ment, ott vezető, irányító, tanácsadó szerepet is vállalt, sőt elvárta, hogy erre felkérjék. Amennyiben nem a fő helyre ültették — nála szegényebb helyen —, nem ő szedett először az ételből, nem őrá koccintottak a gazda után (esetleg előtt elsőként), akkor nem számíthattak máskori megjelenésére. Ha munkába hívták, általában fogattal, sőt, ha volt cselédje, cseléddel együtt ment, „megadta a módját", s nem fogadott el igás jószága táplálására takarmányt, hanem maga vitt szénát, abrakot, mert ez illet hozzá. Hívásra mindig készségesen indult, noha kicsit gondolkodott rajta: „Lássuk csak? Hát szerencséd van, éppen ráérek." Mivel a tiszazugi gazdák nem voltak vagyonosok, maguk is rászorultak a kölcsönmunkára, társasmunkára, akár saját, akár pedig náluk alacsonyabb társadalmi helyzetű emberekkel kooperálva. Innen a készségesség, a mindenhová elmenés. A társadalmi státust azonban mindenkor kifejezésre kellett juttatniok. A kisgazdák munkaszervezetének legalapvetőbb formája a családi munkák mellett a társadalmi munkák voltak. Rá voltak utalva mások segítségére, akár kézi munkáknál, akár fogatos munkáknál. A közös, esetleg cimborában való szántás, hordás, közös kapálás, kaszálás, szőlőnyitás, -metszés, szüretelés, azért is fontos volt, mert az állandó, egész évi személyes munkavégzés csak a társasmunkák során lazulhatott fel, elégíthette ki ez a réteg közösségi és szórakozási igényét. Rendszerint azonos vagyonú kisgazdák, szőlő-, föld- vagy házszomszédok voltak azok, akik egymással állandó munkakapcsolatot létesítettek, elsősorban a lokalitás, másodsorban a rokoni összetartozás elve alapján. Közöttük a munkák kölcsönös számontartása nem is volt szokás: alkalom-alkalomért elv uralkodott, illetve számon tartás egyáltalán nem volt. Az állandósult munkaszervezeti egység, egymást rendszeresen ^segítők előbb-utóbb komasági viszonyt létesítettek, sőt ezt szinte elvárták egymástól. Közöttük a legteljesebb egyetértés uralkodott. Mindig a munkát végeztető kisgazda vagy ha speciális tudású emberre volt szükség, akkor a specialista irányította a munkát, de még az utóbbi sem homályosíthatta el a házigazda szerepét. A maguk anyagi szintjén kötelezően kitettek magukért, étel190
