A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Szabó László: A felnőttkor szokásai

lel, itallal. Általában tyúkot vágtak, bélest vagy fánkot sütöttek, szemben a gazdák ilyenkor megnyilvánuló nagyobb pazarlásával: birkapörkölt, ré­tes. A munkába hívást nemhogy nem utasították el, hanem éppenséggel várták. Sőt, megszabott rendje volt a komolyabb gazdasági értékű mun­káknak, hiszen ez jelentette létfenntartásukat is. A munkás, akinek gyakorlatilag nem volt földje, de saját házában lakott, napszámos, summás munkából élt, már csak bizonyos munkáknál hívott segítséget, akkor is rendszerint a saját társadalmi rétegéből, s csak szükség esetén (fogatos munkáknál) vett igénybe nálánál nagyobb vagyonú embertől segítséget. A munkásöntudat azonban sokszor nem engedte, hogy a fogatot segítségbe vagy kölcsönbe hívja: megfizette pénzen, ha csak lehetett. Neki — szemben a kisgazdával — ilyenkor meg kellett mutatni, hogy nem kódus, nem szorul másra. Maga formájúak­kal szemben azonban magatartása őszinte volt, erőn felül nem reprezen­tált, csak akkor, ha mások is voltak jelen. E réteg körében házépítés­nél, szállításnál, állatvásárlásnál volt jelentősége a segítségnek, különben szűk körre húzódott vissza a társasmunka-alkalom. Megfigyelhető, hogy szokások munkáját éppen ezért alig-alig övezik. Ha aratónak állt el, ak­kor az uradalomban megkövetelte a neki járó béren kívül a gazda fizette áldomást, részt vett az aratóbálon, de feltétlenül nem „kóduskodott", hogy meglegyen, a nem kellő ételt, italt pedig visszautasította. A gaz­dákkal, sőt uradalmi intézőkkel szemben határozott tartása volt, egyen­rangú félként beszélt velük, „kitartotta magát, s nem a kalapját gyűrö­gette az úrféle előtt". A cseléd rétegen a Tiszazugban az uradalmak cselédeit kell értenünk. A gazdák cselédjei legény emberek voltak, így a felnőttkor szokásai nem is vonatkoztathatók rájuk. Az uradalmi cselédség általában elkülönült a falu népétől, nem is idevalók voltak zömükben. A munka számukra teher volt, mentes a szórakozásoktól, a szokásoktól. A munka rendjét a minden­kori intéző szabta meg, s az célszerűségre törekedett. Kijárt azonban évente egy cselédbál, egy aratóbál, aratás után áldomás, illetve a szüret­kor a birkapaprikás és korlátlan italfogyasztás. Bizonyos téli munkák, főként pedig a nők tevékenysége mégis lehetővé tette, hogy közben szó­rakozzanak, tréfálkozzanak: zsákfoltozás, kultivátorozás, kötélcsinálás, il­letve a béresek istállóbeli ősze jövetelei, munka utáni beszélgetései, kár­tyázásai. Megfigyelhető, hogy a jövevény, főként felvidéki cselédek ma­gatartása eltért azokétól, akik valamelyik tiszazugi faluból álltak el cse­lédnek: amíg azok alázatos magatartást tanúsítottak, emezek még az inté­zőre, úrfira is kezet emeltek, ha a „becsületüket gyalázta meg" valame­lyik, s vállalták a csendőri megtorlást, szolgálatuk elveszítését is. 3. A munkán kívül voltak a felnőttkornak szokásai, amelyek — ugyancsak megfelelő társadalmi megoszlásban — más alaptevékeny­séghez kapcsolódtak. Mint jelentőset, ki kell emelnünk a társadalmi te­vékenységhez kötődő szokásokat. Értjük ezen azt, hogy bizonyos gazda és kisgazda, s részben a munkás rétegeknek is illett a faluközösségen belül bizonyos szerepet vállalni. Igazi gazdának az adott tekintélyt, ha ő maga vagy családjának valamelyik közeli őse „bíróviselt" személy volt. Éppen ezért ambiciózusabb családok megtettek ezért mindent, anyagiakat, kor­teskedést sem sajnálva egy-egy bíró választáson. Ugyancsak illett a pres­bitérium tagjának vagy az egyháztanácsának tagjaként szerepelnie egy jó 191

Next

/
Oldalképek
Tartalom