A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Voigt Vilmos: A magyar verses epika. A hősepika kutatástörténete
nyilvánvaló a műfajtörténeti fejlődés. Csupán éppen így nem tudjuk mégsem bizonyítani a magyar folklór szövegek középkori, vagy akár annál korábbi meglétét, direkt vonalú fejlődését nálunk a hősepikából a balladáig, mondáig, stílusfordulatig. A verses epika átalakulása a 16. századtól A török kor mondái évszázadokon át húzódnak, és azt gondolhatnánk, hogy önmagukban is bizonyíthatják verses epikánk folytonosságát. Irodalomtörténészeink mégis egyértelműen bizonyították, hogy már a reneszánsz, de még inkább a humanizmus és a reformáció teljesen megváltoztatták a magyar epikát. A magyar nyelvű verses epika nem enyészik el, sőt voltaképpen most jelenik csak meg, azonban egyre inkább szerzőkhöz kötött formában, amely már kívül esik a történeti folklorisztika érdeklődési körén. Mégis legalább főbb vonásaiban át kell itt is tekintenünk a XVI— XVIII. századok közismert epikus versműfajait, mivel ezekben a népköltészeti epika párhuzamos jelenségeit, nemegyszer előzményeit figyelhetjük meg. A XVI. századtól következő társadalomtörténeti és irodalomtörténeti fejlődés különböző jelenségei közül itt csak azokra utalhatunk, amelyek a verses epika műfaji változását bizonyítják. Ezek közül a legnépszerűbbek a bibliai históriák, a históriás énekek, és a regényes széphistóriák. Mindhárom műfaj a reformáció terméke minálunk, és a XVI. században jelenik meg. Ezek közül a bibliai históriák a legkevésbé számottevőek (jóllehet) itt-ott behatolnak a folklórba is. A históriás ének műfaja mindenképpen már egy új jelenség, a történeti ének megjelenését jelzi. Máshol ez a műfaj a feudalizmus megerősödésének, az abszolút monarchia kitérjeszkedésének a kísérője. Nálunk éppen a török harcokban történelme mélypontjára jutott országról való beszámoló, amelynek egyes fordulatai megőrződtek a népköltészetet jól ismerők emlékezetében is. A széphistóriák verses szerelmi novellák, inkább a novellamese, mint a hősepika jellemvonásaihoz állnak közel. Nálunk a lírai dal és a ballada felé való átmenetet képviselik. Legkorábbi történeti énekünk az 1476-ra datált Szabács viadala. Ennek hitelességéről viták folytak és folynak. Ha úgy dől el a kérdés, hogy nem láthatunk benne történeti hitelességű szöveget, történeti énekeink kezdetét a XVI. század elejére kell hátrább hoznunk. Ekkorról (áttekinti ezt Klaníczay: 1964, 388—405., 523—542.) előbb latin nyelven Nagyszombati Márton: Opusculum ad regni Hungáriáé proceres (1523), majd magyarul is (legelőször Tinódi: Buda veszéséről és Terek Bálint fogásáról, 1514, munkájában) ismerjük e műfajt. Egyidős vele a bibliai história, meg a világkrónika verses feldolgozása is (Farkas András: Az zsidó és magyar nemzetről, 1528, — illetve Batizi András: Meglőtt és megleendő dolgoknak teremtéstül fogva mind az ítéletig való históriája, 1544, — a legkorábbi példáink). Széphistóriáink és általában véve regényes -elbeszélő verseinek legrégibb példányai (Tinódi: Jázon és Medea, 1537—1538 r
