A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Voigt Vilmos: A magyar verses epika. A hősepika kutatástörténete

— Istvánfi Pál: Vpltér és Grizeldisz, 1539) ugyanebből az évtizedből származnak. Ami e meglehetősen egységes kezdetű hagyomány további életútját illeti, a bibliai históriák népszerűsége a XVII. század elejére már je­lentős mértékben megcsappant. A széphistóriák divatja tovább tartott, és új meg új kiadások révén egészen a XIX. századig is elért. A történe­ti énekek is hasonlóan nagy időközt ölelnek fel. Legjelentősebb téma­csoportjaik: a török hadjáratok az 1550—1560-as esztendőkben, a tizen­ötéves háború eseményei, az önálló Erdély bukásának történetei, és az első szabadságküzdelmek (Bocskai, Bethlen kora), Thököly és Rákóczi sza­badságharcát már a kuruc költészet inkább kisepikai alkotásai képvise­lik.) A kuruc-költészet igen sokrétű kérdéskörét folklorisztikai szempont­ból elemzi Voigt: 1980.) Még egyszer éled fel a történeti ének: a XVIII. század végének és a napóleoni időknek a harcát írja le, ezután elenyé­szik, és csak egy-egy alkotásban (pl. Sárosi Gyula: Arany trombitájá­ban) találkozunk következményeivel. A magyar történeti ének zömmel irodalmi eredetű alkotásokból áll. Ezek olykor a nép kezébe is elkerültek (kezdetben élőszóbeli közvetítéssel, kéziratos másolatok révén, később a ponyvakiadványok útján) gyakran szájhagyományban is megmaradt egy­egy részletük. így emlékeznek például a bukovinai székelyek Ködi Far­kas János:! Kádár István éneke (1658 után) jó néhány szakaszára. Más­kor arra gondolhatunk, hogy e régi történeti énekek a maguk szerezteté­sének az idején merítettek a folklórból is: fordulatok, képek, és a fogal­mazás módja vall erre. Legszebb ilyen példánk az 1560-as évekből,, is­meretlen szerzőtől származó Cantio de militibus pulchra, amely a Vég­gyulai vitézek egyik törökellenes harci kalandját örökíti meg. Összefoglalás I Formáját tekintve a magyar hősepika természeténél fogva verses le­hetett. Ezt bizonyítják a ránk maradt történeti énekek, és egyes közvetett adatok is. Éppen ezért nagy kár, hogy legkorábbi forrásaink, a latin nyel­vű krónikák nem csupán nyelvi fordításban, hanem á verset prózává vál­toztatva alig nyújtanak valami támpontot ezek formájára. Annyit gon­dolhatunk, hogy nem stróf ikus, hosszú sorokból álló versek lehettek ezek, amelyek dallama soronként azonos volt. A verselés nem ismerte a szabott rendszerben öszecsengő sorvégeket, ismerhette viszont az azonos gram­matikai sorszerkezetekből adódó mintegy azonos rímelést. Talán ennek a nyoma is őrződött meg a XVI. század verses epikájában oly feltűnő egyhangú rímelésben (vala — vala — vala), amely sokszor tíz—húsz so­ron át is szakadatlanul végighúzódik. Az e korból származó históriás énekek dallamai sordallamok, recitatív, erősen tagoló szerkesztésűek. Ezek sem lehetnek teljesen függetlenek korábbi verses hősepikánk régibb dal­lamaitól. Mindazonáltal eddigelé egyetlen olyan filológiai bizonyítást sem ismerünk, amely csakugyan felmutatta volna hősepikánk valamely eredeti formuláját, megfpgalmazott töredékét. Annál érdekesebb, hogy néhány

Next

/
Oldalképek
Tartalom