A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)
Szabó Sarolta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás egy szamosmenti faluban
erősített kis bőrszíjba illeszkedett, az alsó vége pedig egy mélyedéssel ellátott deszkalapon vagy egy kifúrt vályogban vagy téglában állt. A vetőn való fonalszámolás lényege a következő: a csigavonalban feltekert szál hossza adja a megszövendő vászon hosszúságát, a szálak száma a szélességét. A szálak mértékegysége ugyanaz, mint a motollán, 1 ige —3 szál, 100 ige = 1 pászma. Ha valakinek volt 30 pászma fonala és a felmenő és beleverőszál is kenderből készült, akkor felengedtek a vetőre 16 pászmát, a maradék 14 pászma elég volt beleverőnek. Ebből lett kb. 32 rőf vászon, mert úgy számolták, hogy minden felengedett pászmából 2 rőf vászon lesz. A vetés nagy szakértelmet, a számítási eljárások ismeretét követelte meg. Egy asszony maga is el tudta végezni ezt a munkát, bal kezével a szálat vezette, jobb kezével a vetőt hajtotta. A vetőtől jobbra és balra egy méterre helyezték el a gombolyagba csavart fonalat egy-egy szakasztó kosárban. A vető asszony megkeresi a fonal belső végét, összeköti és ráakasztja az alul levő ikszfa külső részére. Jobb kézzel forgatni kezdi a vetőt, bal kezével engedi a fonalat, amely spirál alakban tekeredik a vetőre. Amikor felér a felső keresztfáig a fonal, akkor a rajta lévő ikszfáh 8-as alakban megtekeri a fonalat, és engedi lefelé ugyanazon a spirálon. Mikor leértek az alsó keresztfához, akkor az azon lévő ikszfán szintén 8-as alakban megtekerték a fonalat, Ez a munkamozzanat addig ismétlődött, míg el nem érték a kellő fonalszámot, amely a vászon szélességét határozta meg. A számolás az alsó ikszfán történt. A 8-as alakban megtekert fonalat kereszteződésüknél számolták meg. Ha 10-es bordában akartak szőni, akkor 10 pászmát kellett felvetni a vetőre. A szükséges fonalmennyiség felvetése után átkötötték az ikszfa mindkét fogánál, így a 8-as alakzat sértetlenül megmaradt. Aztán lehúzták a fogakról az átkötött fonalat és a vetőt lassan forgatva láncba szedték. A kenderfeldolgozás utolsó fázisa, befejező mozzanata a szövés, amelyet már február végén elkezdtek, de főidénye a március. A tavaszi mezei munkák kezdetéig dolgoztak a szövőszéken, amit ezen a vidéken általánosan esztovátának neveztek. A szövési idény befejeztével a kisebb alkatrészeket a padon tárolták, a szövőszék vázát pedig a lakóház hátsó, külső falára akasztották. Az esztovátát közvetlenül a szövés megkezdése előtt a házban állították fel. A fonal felhúzását az esztovátára egy ember nem tudta elvégezni, legalább kettő, de inkább három ember szükséges hozzá. A vetőről levett ionalat az esztováta hátulján levő hengerre, a hátulsó hasajóra tekerték. Ide a fonalnak az a része került, ami а vető ikszfaján volt úgy, hogy az ikszfán kialakított nyolcas alakzat továbbra is meg88
