A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)
Müller Róbert: Késővaskori vaseszközlelet Petneházáról
kat. Az utóbbiak azonban gyakoribbak. Ugyanezt mondhatjuk el késővaskori rövid kaszáinkról is. Az egyik stradonitzi rövid kasza pengéje pl. csőrszerűen ívelődve végződik 47 , és hasonló formát mutat egy munkácsi darab is 48 . Egy másik munkácsi példány pengéje viszont végig egyenletesen ívelt 49 . A rövid kaszák még a későközépkorban is használatban voltak. A későbbi korok eszközeitől mégis elsősorban az különbözteti meg a késővaskori rövid kaszákat, hogy a pengető elnyújtott ívelődése után szinte egyenesen folytatódnak, és a penge egyenletesen keskenyedik. Viszonylag ritkán fordul elő, hogy a penge felső vége már kifelé hajlik, ami legjobban a petneházi 8. sz. darabon figyelhető meg. Rövid kaszáink közül 18 darabot biztosan keltezhetünk a késő vaskorra 50 . A késővaskori anyagban a horgas sarlók és a rövid kaszák között a méretbeli különbségek mellett van még egy eltérés: a sarlók tüskés-szegecseit, a kaszák pedig makkos nyélfelerősítésűek. Ez azonban csak nagy általánosságban igaz 51 . A római kor anyagában csak szórványosan fordulnak elő a rövid kaszák, Pannónia területéről eddig még egyetlen példányt sem ismerünk. Amint erre már Takács L. is utalt, a római hódítás után nagyon hamar és széles körben elterjedtek a hosszú kaszák 52 , amelyek közül a köpüsnyelűek vehették át a rövid kasza funkcióját, mert ezekkel az eszközökkel rendszeres rétgazdálkodás nélkül is lehetett füvet vágni. A barbárok által lakott területeken azonban tovább éltek a rövid kaszák. Szarmata településről ismerjük 53 , és erre utal a szilágysomlyói arany nyaklánc ábrázolása is 54 . A petneházi lelet mezőgazdasági eszközeiről tehát megállapíthatjuk, hogy a késő vaskor jellegzetes eszközei, amelyek a kelták idején az egész Kárpát-medencében ismertek voltak, a római kori Pannoniában azonban a fejlettebb eszköztípusok nagyon hamar kiszorították őket, és az Alföldön is csak szórványosan élhettek tovább. Kovácsszerszámok. A vas feldolgozásához szükséges legfontosabb eszközök, a fogó, az üllő és a kalapács is megtalálható leletünkben. Ugyanezek az eszközök fordulnak elő környékünk legkorábbi kovácsleletében, a korai vaskorra keltezett Bycí skálabarlang tárgyai között 55 . A St. Georgen am Steinfeld-i (Alsó-Ausztria) késővaskori kovácssírban fogót, kalapácsot és reszelőt találtak 56 . A kovácsfogók nagyon eltérő méretűek lehetnek. G. Jacobi hegyes és lapos fogókra osztotta fel az eszközöket. A petneházi az utóbbiak közé sorolható. Vannak közöttük 16—26 cm-es példányok, de a legnagyobbak elérik az 55—65 cm-t is 57 . Ezeket a durvább kidolgozású tárgyak elkészítéséhez használták. A petneházihoz hasonló méretű és formájú fogókat több kelta lelőhelyről ismerünk. Ezeknek az eszközöknek a szára ugyancsak többnyire kör keresztmetszetű 58 , és gyakran fordul elő, hogy csukott állapotban a két pofa szinte csak egy ponton találkozik 59 . Ugyanilyen fogókat használtak azonban a későbbi korok mesterei is 60 , sőt a mai kovácsmesterek tűzi fogói sem mutatnak semmilyen lényeges eltérést tőlük 61 . A fogók a kétkarú emelő elvén működnek, tehát a velük kifejthető erő a szárak és a pofák arányának függvénye. A hegyes fogóknál ez elérheti az 1:7 arányt is, de a lapos fogóknál általában 1:3,8 körül mozog, csak négy példánynál talált 1:2,5—2,8 közötti arányt G. Jacobi 62 . Az általunk felmért fogók között is a petneházi példánynál a legkisebb ez az arány, ami a feltűnően hosszú pofákkal magyarázható. Szár h.: 35 cm; pofa h.: 14,7 cm; így a ket70
