A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)
Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.
társasösszejöveteleken való részvétel vagy templomba járás. A fonók látogatása nemcsak igény volt a fiatalok részéről, hanem egyben társadalmi kötelezettség. Ügy tartották, illik a lánynak fonóba járni, s ha mégis elmaradt, könnyen a falu nyelvére került. Kérsemjenben szokás volt, hogy ha a céh (fonó, fonócéh) egyik tagja elmaradt a fonóból, 2—3 lány elment megnézni, hogy miért nem jött. Különösen a „jó nótás" lányokat hiányolták a többiek. Ha csak tehették, a lányt el is vitték a fonóba. Akinek néha más dolga akadt, egyéb elfoglaltsága volt, s emiatt nem vett részt a fonóban, nem tettek neki szemrehányást, de ha sohasem járt, kimondták rá az ítéletet: — Jaj, de félrehúzódó! — Ez sem fog férjhez menni! — Rátarti, kitartó, félrehúzódó, lenézi a rótát (fonót, fonótársaságot)! — Nem ül velünk egy széket! Voltak lányok, akik visszahúzódó, magános természetük miatt nem szerettek társaságba járni, ezeket a legényeket is elkerülték. Módosabb lányok büszkeségből nem mentek a fonóba. Vásznakra, kendőkre nem volt szükségük, vagy ami kellett, készen is megkapták. A rótába járást rangjukon alulinak tartották, s a fonóba járókkal másutt sem barátkoztak. A falvak fiatalságának többsége azonban a társasélet hagyományainak törvényei szerint a fonóba járást mindenütt társadalmi szükségszerűségnek, természetesnek tekintette, s ha tehették, egy estére sem maradtak el a fonóból. A fonás, illetve a fonóba járás megkezdése minden évben jelentős esemény volt a család és a fiatalság életében. Mint ahogy egyéb fontos munkák elkezdéséhez is igen gyakran hagyományos szokások és hiedelmek kapcsolódtak, a fonó megkezdésének is megfelelő formái voltak. Ez elsősorban a legalkalmasabb nap kiválasztásában nyilvánult meg. Milotán pénteken nem kezdtek el semmi fontosabb munkát, a fonást sem, mert a pénteket szerencsétlen napnak tartották. Sonkádon sem kötötték pénteken az első guzsalyt, a hét utolján már úgysem haladhattak volna sokra, a fonás kezdését inkább a következő hétre halasztották. A hétfő viszont kedvező nap volt a munka kezdésére, mert ha ezen a napon jókedvvel fogtak a fonáshoz, serénységük egész télen tartott. — Hétfőn kezdjük, hogy jobb kedvünk legyen hozzá! — mondták, újabban inkább csak megszokott, tréfás szóhasználattal, kevésbé meggyőződéssel. Másutt, mint Panyolán, a hétfőt tartották szerencsétlen napnak. Ezen a napon nem mentek boltba, nehogy egész hétről kifogyjanak a pénzből. Hétfőn a fonást sem kezdték. A Szamosháton általában 6 , de a Tiszaháton (Tiszacsécse, Milota) és Erdőháton is (Fülesd, Csaholc, Gacsály, Császló) legszívesebben kedden kezdték a fonást, hogy egész évben kedvük legyen hozzá. Ha a fonás időszakának kezdetén kedden még nem volt bent a guzsaly a szobában, akkor az a következő hétig már a padláson maradt. A szerda Milotán szintén nem volt megfelelő nap a fonás elkezdéséhez, mert aki szerdán kezdett, álmosan font egész télen. Sonkádon és Fülesden a szerdai kezdést is jónak tartották. Szólásmondás volt: — Szerdán kezdjük, hogy szeressük! A fonókat hétfő estétől péntek estig tartották. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon egész területünkön saját részre nem fontak, fonót sem rendeztek. A hét utolsó napján készülődtek az ünnepre, szombaton este már vasárnapot tartottak. Ilyenkor a legények sem jártak a lányokhoz. A szombat a mosás, vasalás, tisztálkodás napja volt, nem értek rá fonni. Ezen a napon mázolták fel a ház földjét, amit a fonók nem taposhattak össze. Még ha idejük engedte volna is, a lányokat a szülők is tiltották a fonás171
