A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Novák László: A hagyományos paraszti gazdálkodás és a teherfhordás kapcsolata

A kapálás idején már vittek az asszonyok főtt ételt a határban dolgozó család­nak. Ebédhordáskor a száraz dolgok: kenyér, sülthús stb. tányérra téve kendőbe ke­rült, és a cserépszilkévQl együtt vitték a munkásoknak. Az ételhordókendőt szelvétá­nak (Máriapócs, Nyírbátor, Piricse) mondják, de kenyeres kendőinek (Nyírbátor, Pi­ricse), kosár kendőnek (Máriapócs, Nyírgyula j) is nevezik, mert kenyérsütéskor is ezt használták. Ezt kendervászonból készítették az asszonyok, méretei különbözők. Gya­kori az 57X57 cm-es kendő használata. Két féle szeluétát különböztetünk meg, an­nak megfelelően, hogy milyen alkalmakkor használták: az egyik rózsaszín, kék, csí­kozott minitájú, vagy csak nyerskender színű. Ebben vitték a határba az ételt. A má­sik féle fehér, ebben kizárólag a gyermekágyas asszonynak visznek ételt, a határba sohasem (Máriapócs). A főtt ételt cserépszilkébe tették, és egy hálófélébe, a kasornyába helyezve szál­lították az asszonyok. A kasornya kezdetleges változata egy madzag, amellyel a szűke nyakát kötötték át, hogy kézben könnyebben cipelhessék. Gyakoribb volt a kasornya (27. kép) használata. A kasornyát (Nyírbátor, Piricse, Penészlek), fenék­madzagot (Máriapócs, Nyírgyulaj) parasztasszonyok és cigányasszonyok készíteititék, a szövőszékről lemaradt kócból, viriznekool, zsinegből összesodorták. A házaló ci­gányoknak egy-két kilogramm burgonyát adtak érte. A vidékiek sokszor a nyírbá­tori csütörtöki vásárban szerezték be. Egy háztartásban többet is tartottak. Az asz­szonyok mindig arra törekedtek, hogy az ételhordó kendő és a kasornya tiszta le­gyen, ellenkező esetben könnyen a szemükre vetették, hogy nem becsülik a férjüket. A kasornya használata fokozatosan háttérbe szorult a gyárilag készített zomán­cos fómkanna, az éieles (Nyírbátor) elterjedésével. Ebben a hengeres, fogóval ellá­tott színes — kék, fehér, piros, drapp stb. — zománcú edényben 2—5 liter ételt tud­tak a határba vinni. Ujabban a több részből álló alumínium ételhordót használják. A növények kézi erővel való kapálása sok munkát igényel. Minél nagyobb a föld­terület, annál több munkáskéz szükséges. A gazdáknál nagyobb földterület esetén a szükséges munkaerőt a napszámosok pótolták, de a kisebb, kevésbé módos családok­nál minden munkáit bíró emberre szükség van, nem kímélhették a kisgyermekes anyákat sem. Nyírbátorban az asszonyok lepedőben nem vitték gyermeküket, de Mária­pócson, Piricsén gyakrabban használták, főleg az „elesettebbeknél" fordult elő. A munkába induláskor gyermekét az édesanyja lepedővel (Nyírbátor, Piricse, Penész­lek), abrosszal (Máriapócs, Nyírbátor, Nyírgyulaj, Piricse) a hátára kötözte, ha sírt, sokszor még a kapálás közben is cipelte. Aki csak tehette nem a vászonból készí­tett lepedőifélében, hanem a gyárilag készített posztókendőben vitte gyermekét. Ezzel falvakban az asszony a hátára is felvette (10—11. kép). Többféle elnevezése él: beli­nerkendő (Máriapócs, Nyírbátor, Nyírgyulaj, Piricse), posztókendő, hajkáló kendő, nyak­bavaló kendő (Máriapócs). A nagyobbacska gyermeket ölben, karon, a kisebbeket kendő­ben, sokszor még a háromhetes gyermeket is magukkal vitték a határba. Egyes esetben a kisgyermekét az édesapja kosárba ültette, és a vesszőkosár két fülén átdugott kapa­nyél segítségével a vállán szállította (Máriapócs). Egy esztendőiben többször is sor kerül a kaszálásra. A tavaszi csapadékos és me­leg időjárás hatására kizöldellt réteket már június elején lehet kaszálni. Ekkor az anyaszénát vágják le, augusztusiban pedig a sarjút (Nyírbátor). Ha a nyár végén is jó idő marad, harmadszorra is kaszálhatnak, de ilyenkor a szénát már nem szárítják kinn a mezőn, hanem a füvet beszállítják a községibe és feletetik az állatokkal. A szá­zadunk első feléiben a Nyírbátort körülvevő füves kerteket is használták kaszálóként, de a nyírbátoriak legjobb kaszálóterülete Bátorligeten volt. A távolabb fekvő ka­szálóra szekérrel mentek, a kaszát a szekérderékba kötözték le, nehogy valakit meg­vágjon, úgy fektették le, hogy a pengéje a saroglyán nyugodott és madzaggal rög­zítették hozzá. A gyalogos erniber oldalára akasztja tarisznyáját, vállára emeli a ka­94

Next

/
Oldalképek
Tartalom