A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)
Novák László: A hagyományos paraszti gazdálkodás és a teherfhordás kapcsolata
Vállaj), hurkos vagy korcos tarisznya (Nyírbátor, Máriapócs, Piricse), Ziba (Piricse). Az anyagukat az asszonyok kenderiből szőtték. Közülük a legegyszerűbb készítmény a bakó: kétnyüstös vászonból készített zacskóra fület varrtak (12. kép). Abrakot tartottak benne a lovaknak, de kaszáláskor a fenőkő, fentü is ebbe került. Amikor egy nagyobb méretű vászonyzacskó nyakát összekarcolták, vagy hurkot kötöttek rá, majd az egyik, vagy minkét sarkával madzaggal összekötötték, létre jött a nevében is jelölt korcos vagy hurkos tarisznya. Attól függően, hogy hány sarkát kötötték össze, nevezik három- vagy négy sarkos tarisznyának is (Piricse). E tarisznyát éppen az összekorcölás miatt csúfoljak libának. Az a gazda, aki adott a tekintélyére, és anyagi tehetsége is volt hozzá, a szőrtarisznyát használta 22 (6. kép), a szegényebb napszámos embereknél ritkán fordult elő. Nyírbátorban nem készítették, régebben a csütörtöki vásárban vették a nagykárolyi, majd a debreceni tarisznyakészítő mesterektől, szíjgyártóktól. Innen ered a debreceni tarisznya neve (Nyíribátor) is, általánosan azonban szeredásnak hívják (Nyírbátor, Máriapócs, Piricse). A szőrtarisznyát a marha, a ló, a disznó, a kutya szőréből készítették a tarisznyakészítő mesterek, de ezeknél is nagyobb értéket képviselt a századunk elején használatiba került kecskeszőrtariisznya. 2 3 A szőrtarisznya szélét bőrszíjjal szegték be. Többféle színű, hosszanti csíkozású változaita ismeretes. A bőrtarisznya kevésbé terjedt el, főleg a pásztorok használják, akik a csizma szárából készítették maguknak, vagy szíjgyártó mesterekkel csináltatták. A parasztemberek ritkán viselték. Nagy előnye, hogy benne az étel esőben sem ázik el, de mégsem vetekedhetett a szőrtarisznyával, mert az drágább és mutatósabb is volt. A tarisznyaféléket ma már nem viselik a férfiak, helyette a bőrből készült kézitáskát, vagy a rendfenntartó erők tagjain látható bőroldaltáskát hordják (7. kép.) A szántás befejeztével hamarosan sor kerül a vetésre. A vetőmagot zsákban, szekórderóklba téve szállítják ki a szántóföldre (8. kép). A harmadosnak a gazda adja a magot, míg a felesbe vállalónak kötelessége a sajátjából vetni. A szántóföldön a vetőmagot beletolták а uetőzsáfaba, amit a vető férfi a nyakába vesz, majd hozzáfog a vetéshez. Erre a célra a vetőabroszt is használták. A vetés során egyszerre kib. 30 kg vetőmagot cipelnek, a szórás minden második lépésre történik. A gabonát a férfiak vetették. A kolompér vetéséhez már két ember kell, s ha szükséges az asszonyok is segítenek. Az egyik kapával kivágja a földet, a másik a vetőzsákból (9. kép), /íccuauesszőfcosórból, vagy szakajtóból dobálja a vetőburgonyát a fészekbe. A vetőzsákból rozsot, búzát, árpát, lucernát, burgonyát (ha már nagyon kicsírázott, akkor vesszőkosárból); napraforgót, tengerit kötényből, surcból vetnek (Máriapócs, Nyírbátor, Piricse). Legelőször a lednek, a csillagfürt vetésére kerül a sor márciusban. Az árpa, a burgonya, a rozs április elején, a tengeri, a répa, a zaib, a napraforgó április vége felé kerül a földibe. Legkésőbb, májusban történik a dohányipalánták kiültetése a szántóföldibe. A palántákat már a tél vége felé kezdik nevelni melegágyban. Amikor elérkezik a palántázás ideje, a dohánypalántákat faládákba helyezve szekéren szállítják ki a földekre. Kapával vágják ki a földet, s ebbe a fészekbe ültetik a palántát. A lehetőség szerint esős időben palántáznak, mert a homoktalaj sok öntözővizet kíván. Az öntözés szükségességének megfelelően feneketlen hordóban, (félfenekű) szekéren hordják ki a földre a vizet (Nyírbátor, Piricse). Az elvetett növények közül a lucernafélékkel, a gabonával kevés a gond, de a tengerit, a burgonyát rendszeresen kapálni kell. Kapálás idején már korán reggel kint vannak a földeken, hogy a déli hőségben inkább pihenhessenek. A községhez közelebb eső részekre gyalogosan, a határ távolabbi pontjaira szekérrel mennek ki a gazdák. A napszámosokat szekéren szállították ki a gazdák a falutól távol eső földekre (Nyírbátor). 93
