A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Szathmáry László: Magyarország honfoglalás kori népességének termete

ban áll, hogy a vizsgált népesség egészéhez képest a kisközepesek aránya nagyobb, az alacsony termetűeké pedig kisebb. Az új vizsgálat szerint a X. századi nők döntő többsége magas termetű (81,52%!), de ez egyrészt BACH (1965) eljárásának transzformatív tulajdonságaival magyarázható. (ЗД1. ábra.) A X—

XI. és a X—

XII. századi temetők anyagával kibővített értékelés a közölt vizsgálatok alapján kapott értékeket annyiban módosítja, amennyiben az alacsony és a kisközepes termetkategóriába tartozó egyének arányának csökkenését főként a nagyközepes termetűek arányának növekedése kíséri. A csak X. századra keltezett népességekhez képest az új vizsgálat szerint kevesebb a magas termetű, s több a közepes termetű egyén (4. táblázat, 5. ábra). Ezen eredmények alapján arra következtethetünk, hogy a korai Árpád-kor folyamán a termetkategóriánkénti megoszlás (s ezen keresztül a népességek struktúrája) egyre kiegyensúlyozottabbá vált, s ezzel együtt a testmagasság variációja kiszélesedett (V. ö.: SZATHMÁRY 1974.) Természetesen azt is figyelembe kell venni e jelenség értelmezésekor, hogy a különböző időintervallummal keltezett (illetve együtt élt) népességek struktúrája feltételezhetően jellegzetes vonásokat mutat. Ezáltal nincs kizárva, hogy a X—

XI. és X—

XII. századi populációk struktúrájának sajátos vonásaira mutathatunk rá. Említésre méltó pl., hogy a X. században — amikor országunk területén magyar honfoglalók és különböző etnikai töredékek (illetve utódaik) éltek — a termet variációterjedelme szűkebb, mint a több évszázaddal keltezett népességeké. Ezek után térjünk át a gyakorisági eloszlások elemzésére. Miután korábban az azonos rekonstrukciós módszerrel elért eredmények nagyobb realitását mutattuk ki, a konklúziókat főként az új vizsgálat alapján kell megállapítani. Amint az a 6. ábrán látható, az új vizsgálat alapján a hisztogramnak két módusza van, az egyik a nagyközepes (167 cm), a másik a magas termetkategóriába (172 cm) esik. A közölt vizsgálatok alapján az eloszlás sokkal egyenletesebb, bár a görbe szintén két értéknél kulminál (166 és 169 cm). Ugyanezen vizsgálati szempont szerint a nők termeteloszlásában több hiátuszt tapasztalunk. A módusz 152 cm-nél van. Ez bizonyos mértékig a strukturális heterogenitásra enged következtetni. (7. ábra.) Az újabb vizsgálat eredményeinek eloszlására a magas gyakorisági értékek a jellemzők. A hisztogramm két ponton; 160—161 cm-nél és 165 cm-nél mutat maximumot. Mindezekből két lényeges következtetés vonható le: a) A többféle rekonstrukciós módszer együttes alkalmazása nem teszi lehetővé a népességek struktúrájának reális leírását. Ha a testmagasságot a férfiak esetében BREITINGER (1938), a nők esetében BACH (1965) eljárásával határozzuk meg, az eloszlás nemek közötti összehasonlítását csak kellő körültekintéssel végezhetjük el, mert eredményeik variabilitása eltérő. b) Magyarország X. századi népessége — a testmagasság eloszlásának kettős módusza alapján — két embertani komponensre különül. Ennek mértéke feltehetőleg a férfiak esetében kifejezettebb. E jelenség — melyhez hasonlót az Árpád-korban már nem tapasztalunk (SZATHMÁRY 1974) — valószínűleg a helyi etnikai töredékek és a honfoglaló magyarság viszonylag korlátozott mértékű biológiai kapcsolatára utal. E struktúrakép kialakulását, az egyes jelenségek értelmezését a VI—

IX. századi népességek termetének hasonló szempontok alapján elvégzendő vizsgálata teszi majd lehetővé. 192