A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Novák László: A hagyományos paraszti gazdálkodás és a teherfhordás kapcsolata

ban, ami a harmincas években a kapálógép elterjedésével függ össze. A munkaidő lényegesen lerövidült, nem kellett a főtt étel délben — ha vittek is, akkor fémedényben —, elég volt a reggel tarisznyáiba bepakolt száraz étel. A kasornya használata előbb a 20—30 kh-as gazdáknál — ők már képesek voltak gépesíteni — szűnt meg. Ez a folyamat 1945-ig tartott. Az eszközváltás gazdasági okai mellett magatartásbeli tényezőket is figyelembe kell venni: rangosabb volt a fémedény használata, szegyeitek a régi eszközt. A kasornya és cserépszilke használata legtovább a napszámosok körében élt még a felszabadulást követő években is. A vetés gépesítése Nyírbátorban és környékén a húszas évek végén, a harmincas évek elején kezdődött. A vetőgép elterjedését elősegítette, hogy jelentős mennyiségű vetőmagot lehetett megtakarítani. A kézi vetés és eszközei ezzel veszítettek jelentőségükből, de teljesen nem mentek ki a használatból. Máriapócson, Nyírbátorban, Piricsén vetőzsákot még ma is láthatunk használni a burgonya vagy a tengeri vetésékor (9. kép), de vetőabroszból már az ötvenes évek óta nem vetnek. A teherhordás vizsgálata során tekintettel kell lennünk a társadalmi és szociális helyzetre is. Nyírbátor környékén jelentős volt a nagybirtok aránya a felszabadulásig, mellette a 20—50 kh-dal rendelkező gazdák rétege Nyírbátorban volt nagyobb jelentőségű. A környező falvakban (Máriapócs, Piricse) Nyírbátort, mint a „módos gazdák városát" emlegetik, mert ezekben a falvakban a felszabadulásig nagy számmal éltek zsellérek. A két réteg közötti különbség a birtokolt földterület menynyiségében nyilvánult meg. A napszámosok nem rendelkeztek fogattal. A munkába — ha csak a munkáltató gazda ki nem szekerezte a földjére őket — mindig gyalog mentek. A bér fejébe járó terményt a gazda szállította nekik haza a szekerén. Ha kevés földdel rendelkeztek is, nem tudták, nem is állt módjukban a megfelelő fejlett agrotechnikai eszközöket alkalmazni. Ezért lehetséges, hogy a régebben általános teherhordási módok és eszközök ennél a rétegnél őrződtek meg a legtovább, ellentétben a nagyobb földterülettel rendelkező gazdákkal, akik tehetségük szerint rövid időn belül elhagyták a régi munkaeszközöket, teherhordó eszközöket és újakat használtak. Nyírbátorban a kis- és középparaszti, Máriapócson a napszámos, zsellér réteg volt nagyobb arányban. A nyírbátori gazdák az erdőrészükről hordták haza szekéren a fát. A háton való f ah ordas kisebb jelentőségű volt, csak a szegényebbek és a cigányok cipelik így ma is. Ez a teherhordás Máriapócson 1945-ig általános volt, jelentős változás e téren csak a felszabadulás után történt. A máriapócsiak a juttatott földjük szélére fát ültettek, onnan és az erdőről a fát már saját szekerükön szállították haza. Itt is ma már csak a cigányok hordják háton a fát. A batyuzás, a kisgyermek kendőben való hordása háton a határba a Nyírbátort környező falvakban élt legtovább. A vás-íontarisznyát is a szegényebb emberek használták. A szőrtarisznya rangot jelölt, csak a módosabb gazdák tudták megvásárolni. A vászontarisznyák használatának háttérbe kerüléséhez hozzájárult a szegényes külseje, valamint a háziszövés elsorvadása. Vászontarisznyát Piricsén még a felszabadulást követő években is lehetett látni. A rangosabb szőrtarisznyát az ötvenes években is használták. Visszaszorulását elősegítette, hogy már abban az időben nem készítették, piacon nem lehetett vásárolni, funkciójukat a bőrtáskák vették át. Végezetül tanulságos beszélni az asszonyok tevékenységéről is. Minél szegényebb társadalmi réteghez tartozott az asszony, annál nagyobb megterhelés nehezedett rá. A napszámosok és kisebb gazdák feleségeinek sokkal rosszabb volt a helyzete, mint a jobbmódúakénak. Az asszonyoknak az utódok biztosításán kívül az egész családot ki kellett szolgálni, még a mezőgazdasági munkákból is kivették részüket. Az asszony vitte — ha még nem volt gyermeke, aki segített volna — a 'határban dolgozó családjának az ebédet. Sokszor az emberi teljesítőképesség határához is eljutottak. Az ebédet gyalogosan vitték. Ha kis gyermeke volt, a karján vagy a hátán cipelte, a ke103