A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Novák László: A hagyományos paraszti gazdálkodás és a teherfhordás kapcsolata

mánok a parciumi és erdélyi területekről marhát, lovat eladni. Fatengelyes szekéren érkeztek, tarisznyában hoztak élelmet magukkal. A vásárba állatok mellett még gyékényt, harsát (gyékényből font heverő) is hoztak szekéren. A románok általában csak eladni jöttek, itt nem vásároltak. Nyírbátorba Borsodból, Békésiből is jöttek lovat, szarvasmarhát, sertést vásárolni. A területelcsatolás után a határon túli területről nem érkeznek vásározók Nyírbátoriba. Az országhatár közelében fekvő községeknek a román területre eső nagyobb vásárhelyek voltak a vonzásközpontjai: Vállaj községből Nagykárolyba, Penészlefcről Érmihályfalvára mentek az emberek. Állatokon kívül zöldségfélét, gyümölcsöt is szállítottak szekéren vagy gyalogosan. A jobb minőségű földdel rendelkező vállajiak szekéren mentek be Nagykárolyba. A penészlekiek a szekerezés mellett rendszeresen a lepedőből készített batyuiban vitték az árut Érmihályfalvára. Amikor már nem lehetett oda járni, a batyuzás is elsorvadt, mert az új vásárhely, Nyírbátor távol esik a falutól, nem kifizetődő oda gyalog vinni a terményeket. 1940-iben, amikor ismét mehettek Érmihályfalvára, újra megjelent az asszonyok hátán a batyu. Az állatok értékesítésével is hasonló a helyzet. Ma is szinte mindenütt a tehenes szekereit találjuk meg.28 Ha korán reggel elindultak Penészlekről, még időben megérkeztek a mihályfalvai vásáriba. Ezzel a lassú fogattal már nem tudnak Nyírbátorban egy nap alatt megfordulni , ha állatot visznek az állatforgalminak leadni vagy a vásárba eladni, úgy fuvarost kell fogadni — Vállajon is hasonlóan történik —, aki a lófogatos nagy rakodóterű, gumiskerekű stráfkocsiján szállítja el. Mivel sok esetben a vásár kimenetele bizonytalan, ezért csak ritkábban, 'biztos üzletkötés esetén fuvaroztatnak a gazdák. Az önellátás — távol esve a vonzásközponttól — erőseibben jelentkezik asz országhatárhoz közel eső, mint a Nyírbátor környéki falvakban. A máriapócsiak zöldségfélékkel kereskedtek, még az ötvenes években is bejártak Nyírbátoriba gyalogosan batyuval. A batyuban zöldségfélét, hagymát, tejterméket, tojást cipeltek be a hetivásárra. Piricséről sokszor a szekértulajdonosok is gyalog mentek Nyírbátorba. A disznót, szarvasmarhát gyalog hajtották, hogy a vásárban ne kelljen helypénzt fizetni a szekér után. A nyírbátoriak a helyi vásáron kívül régebben is elmentek a távolabibi vidékek vásáraira. A gazdák ritkán mentek a távolabbi városokba, az állatot kupecekkel vásároltatták meg. A gazdák többször mentek Nyírbátorból állatot vásárolni Nagykárolyiba, Nyíregyházárai, Debrecenbe. Gyalog mentek, a szőrtarisznyában vittek ennivalót maguknak, s ha megszomjaztak, egy útba eső kocsmában oltották el szomjukat. Az áUatbeszerzők, a kupecek, valamint a gazdák többen összefogtak, és együtt mentek a távol fekvő vásárhelyekre: Szatmárra, Nagyváradra (az aratás ideji jeles vásárokba), Nagykárolyba, Érmihályfalvára. Az erdélyi románok ezekbe a városokba hozták a szarvasmarhát, disznót, lovat eladni, akiktől a gazdák és a kupecek felvásárolták azokat. Ha szekérrel mentek, visszafelé már gyalog hajtották a jószágot, a szekérre a kisborjút és a malacokait tették fel. Nyírbátorból 1920 óta csak Nyíregyházára és Debrecenbe járnak. A borsodiak zömével csak Nyíregyházáig jönnek el, a nyírbátoriak az állatokat oda hajtják a vásárokba. A csákót és a lovat szívesen vásárolták 1960 előtt a debreceni vásárban, mert a környékiben ott lehetett a legjobb lovakat felhajtani. Ősszel a burgonyát szekerezik a Hajdúság fővárosába. Régebben a kolompért Nagykárolyba is elszállítottak, ahonnan az állatokon kívül takarmányt (zabosbükköny, lucerna) ós faárut (hordokat) is beszerezték a gazdák. Egyesek fuvart is vállaltak. A mestereknek Szatmárról hozták a vasanyagot, a kereskedőknek, kisiparosoknak (cipész, szaibó stib.) főleg az északi és nyugati területekre: Vásárosnaiményba, Kisvárdára, Csengerre, Rakamazra, Tokajiba, gyakrabban Mátészalkára, Nagykállóba, Nyíregyházára, — és korábban — Nagykárolyba szállították az árut. A távolabbi helyekre, hosszabb ideig tartó utakra a férfiak vállalkoztak. Az állatokat általában gyalogosan hajtották. Etetésükről gondoskodni nem kellett, mert 101