A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Molnár Mátyás: Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz

Hogy eljutott-e a könyv Nagyfaluba, bizonyosan nem tudjuk, de joggal feltételezhetjük, hogy Bónisné ennek a kötetnek is leglelkesebb olvasói közé tartozott. A művelt, széplelkű, költészetért rajongó asszony bizonyára ez alkalommal se késlekedett az elismeréssel és újabb költői alkotásokra való buzdítással. Hogyan is késlekedett volna, mikor a versek között ott találta a sirály történetét is, amit oly szívesen olvasott volna már régebben költői formában. A Virágregók megjelenése után alig egy évig élvezhette még a költő a melegszívű barátnő, a lelkes olvasó elismerését, s csak ily rövid ideig jutott neki az ösztönző szavakból. Pedig mennyire szüksége lett volna rájuk! Egyre súlyosabb, egyre sötétebb esztendők következtek a költőre, aki ebben az állapotában bizonyára gyakran érezte az eszményi asszony árasztotta fény és meleg hiányát. Pártfogója még végakaratával is enyhíteni akarta helyzetét, legalább anyagilag gondtalanabb körülményeket szeretett volna biztosítani számára, és levenni róla kisfia jövőjének gondját. Ezért végrendeletében száz hold földet hagyott Tompa gyermekére. A végrendeletet azonban nem hajtották végre, mert a költő fia meghalt, és Tompa per útján sem tudta érvényesíteni örökösödési jogait. 1855. december 16-án hagyta itt örökre Tompát az őszinte, melegszívű barátnő, költői munkásságának egyik ösztönzője, ihletője. Tetemét negyednapra a Bereg megyei Kovászó községbe vitték, az ottani családi sírboltba helyezték örök nyugalomra.

41 Az elszállítás előtti gyász-szertartást két lelkész végezte; közülük az orátiót Erdélyi János sárospataki tanár tartotta.

42 Bónisné a sárospataki főiskolának is jótevője volt,

43 és temetésére az iskola több tanára és diákja eljött, az emlékbeszéd megtartására felkért Erdélyi János vezetésével. A nagynevű professzor beszédében e szavakkal méltatta az elhunytat: „A mi halottunk a haza egyik leglelkesebb, legműveltebb leányának emlékében költözött el ... A hon és nemzet, a tudomány és művészet nemes gondjai foglalkodtaták elméjét a véglehelletig."

44 Temetése napján a Pesti Napló, másnap a Magyar Sajtó közölt nekrológot, mindkettő az irodalom, a művészetek és a tudományok lelkes és áldozatkész barátjaként méltatta.

45 42 A nagyfalui ref. egyház halotti anyakönyve, 1853—1878. 17. sorszámú bejegyzés. „Az eltemetőnek neve" rovatban ez áll: Fazekas György prédikációval, Erdélyi János oratióval. 42 Ua. 43 Bónisné kérésére édesanyja, Pogány Istvánné úgy végrendelkezett, hogy a leányának járó örökséget, egy 233 holdas birtokrészt a sárospataki főiskolának hagyományozza, azzal a feltétellel, hogy azt a főiskola kiadja leányának haszonbérbe, évi 100 ezüst forint bérösszegért. A végrendelet szerint a bérösszeg 1/3 részét a főiskola közszükségeire, 2/3 részét pedig szegény, de tehetséges tanulók segélyezésére kellett fordítani. — Bónisné így akarta biztosítani, hogy halála után az anyai öröksége ne a férjére szálljon, hanem a pataki főiskola legyen vele megsegítve. Ezen szándékát a főiskolának írt levelében is kifejezi: „Legszentebb kötelességemnek tartom azon oskolát, honnét az én fölfogásom szerint olyan nagy emberek kerültek ki, tehetségünk szerint gyámolítani." L. B. Pogány Karolina levele Kálniczky Benedeknek. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Gyűjteményei, Sárospatak. B/L. XXVI (36, 353) 818. 44 Mit várhat a nőtől a ház, haza, egyház. Emlékbeszéd, melyet néhai dicső emlékezetű Bónis Pogány Karolina asszony felett Nagyfaluban dec. 20. 1855. elmondott Erdélyi János. Sárospatak, 1856. 45 A Pesti Napló 1885. dec. 20-i és a Magyar Sajtó 1855. dec. 21-i számában. 242