A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

Szent-István napján a megnyitásra, amelynek külön vonzerőt kölcsönzött a megnyitásra felkért József főherceg személye. A rendezőség nevében Lázár Miklós országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. A kiállító őstehetségek: Győri Elek, Nyergesi, János, Oravecz Imre, Áldozó József, Nagy Mari, Benedek Péter, Káplár Miklós, Nagy Balogh János, Nagy István festők, Bakos József, Markovics Horvát Antal, Csülök Jenő, Hudák János és Nyergesi István szobrászok. Ezen az első seregszemlén az ösztönösen alkotó, művészeti képzésben nem részesült naiv művészek mellett olyan festőket is szerepeltettek reklám céljából, őstehetségekként, mint Nagy István és Nagy Balogh János, akiknek munkássága a hivatásos művészet körébe utalható. A kiállítás sikere tovább hullámzott. Az őstehetségek nemcsak a fogékony művészeti szakemberek és művészek legjavát hódították meg kifejező erejük tisztaságával, gazdag mesélőkedvükkel, emberszeretetükkel, hanem maguk köré vonzották a sznobokat, és a hasznot szimatoló üzletembereket. A szenzációóhes kor sajtója sikerrel vakította őket. Az első kiállítást több is követte a harmincas években.

11 1935—37 között tűnt fel az igen tehetséges Süli András és Gajdos János, s azóta elfeledett festők, szobrászok egész sora: Fekete Péter, Aradi Zsófia, Rudnyánszky Anna, Futó Ferenc, Horváth Lénárd, Fülöp Kálmán.

12 Az őstehetségek alkotásaival együtt népművészeti tárgyakat fa- és csontmunkákat, hímzéseket is kiállítottak, amelyeket az ország különböző vidékeiről gyűjtöttek össze. A sajtó, a kritika sokszor tévesen, mint a magyar népművészet új megnyilatkozásait fogadta az őstehetségek alkotásait. Pedig ebben az időszakban a népművészet sem élő alkotótevékenység, elvesztette belső tartalmát, hiszen a hagyományos paraszti kultúra felbomlott már, s ahol élt még a népművészet gyakorlata ott sem a paraszti közösség belső szükségletét elégítette ki, hanem a város olcsó, hamis műromantikus igényét. (Mezőkövesd, Kalotaszeg, Sárköz.)

13 Az őstehetségek a népművészet névtelen mestereivel szemben, mint egyéni alkotók jelentkeztek. Díszített használati tárgyak helyett már önálló műalkotásokat hoztak létre. Érzelmeik a paraszti világhoz fűzték őket, élményeik is abból a forrásból táplálkoztak, azonban a falusi közösségből kiszakadtak, a felemelkedés öntudatlan, vagy kevésbé tudatos vágya hajtotta őket. Az első kiállítási szereplésük után már sértőnek érezték az őstehetség megjelölést, szégyenletes bélyegnek tekintették, amitől meg kell szabadulni, tanult, hivatásos művészek akartak lenni. A város, a magasabb kultúra hívó szavára odahagyták a szántóföldet, tanult mesterségüket, hogy a bennük mozduló alkotóerőket kibontakoztathassák. A legerőteljesebb tehetségek -— Benedek Péter, Győri Elek, Káplár Miklós — meg tudták valósítani ezt a célkitűzésüket a rájuk váró buktatók, küzdelmek ellenére, azonban a kisebb tehetségűek, akik talajukat vesztve 11 Az őstehetségek felfedezésének korszakában néhány dilettáns is kiállított, természetesen ezeket kizártuk vizsgálódásaink köréből és csakis az ösztönös naiv alkotásokra érvényes következtetéseket vontuk le. Bernáth Aurél: Az autodidakta festőkről. (írások a művészetről.) Bp. é. n. 73—83. 12 L. még: Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között Bp. 1956. (Gelsy György, Szepesi György, Juhász László, Kegyes József, Weber József festegető parasztok, Molnár Dani, Tápay Miklós, Wass Áron szobrászattal foglalkozó parasztok nevét említi a szerző.) 13 Erdei Ferenc: A magyar paraszttársadalom Bp. é. n. 73. 187