A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)

N. Dikán Nóra: A Szabolcs megyei nemzeti bizottság működése 1945 április végéig

A SZABOLCS MEGYEI NEMZETI BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSE 19 45 ÁPRILIS VÉGÉIG A felszabadulás utáni korszak történeti feldolgozására és elvi problémái­nak tárgyalására való törekvés, egyre nagyobb helyet kap történeti irodal­munkban. Mai életünk megértéséhez ismernünk kell azt az alapot, amelyről indultunk, és azokat az eseményeket, amelyek a továbbiak során megszab­ták fejlődésünket. Közelmúltunk e korszakára vonatkozó kutatások országszerte újra fel­lendülőben vannak. Egy-egy kérdésnek átfogó, országos méretű kidolgozása mellett egyre több olyan kezdeményezésnek lehetünk tanúi, ahol a helyi problémákra helyeződik a hangsúly. Megyénknek ezen a téren igen sok pótolni valója van, más megyékhez viszonyítva is. A helyi kiadványokban csak itt-ott találunk néhány cikket, visszaemlékezést, egy-két dokumentumot, valamint egy, a felszabadulásunk óta eltelt 20 évet felölelő sajtóbibliográfiát. 1 A megjelent tanulmányok között a legterjedelmesebb és a legnagyobb időszakot átfogó Hársfalvi Péter cikk­sorozata. 2 A szerző 1944 végének és az 1945-ös esztendőnek leglényegesebb eseményeit érintve kiragadja a legfontosabb problémákat (szól a felszabadítási harcokról, a politikai élet megindulásáról, a nemzeti bizottságok megalakulá­sáról, főleg az MKP szerepét taglalja a kezdeti időszakban, sőt az 1945-ös választásokról is említést tesz) anélkül, hogy a részletek tárgyalásába bele­merülne. A tanulmánysorozat befejező részében maga a szerző is mentegetőz­ve írta: nem kívánt és nem is tudott volna az események mélyére hatolni ilyen szűk keretek között. Egyedülálló kezdeményezése ennek ellenére is igen jelentős. A forráskiadványok ós visszaemlékezések megjelentetésénél sem jobb a helyzet. A Szabolcs-Szatmári Szemlében közölt, Hársfalvi Péter és Horváth Sándor által válogatott dokumentumok megyénk 45-ös történetéről 3 nem alkotnak szerves egységet. Csupán pillanatképek, amelyek egy nagyobb ter­jedelmű ós tematikailag is megfelelően rendezett, helyi eseményeket tárgyaló dokumentumkötet hiányára utalnak. Fazekas Jánosnak ugyanitt megjelenő visszaemlékezése Nyíregyháza felszabadítását és a polgármesteri hivatal megindulásával kapcsolatos néhány epizódot elevenít fel. 4 Sajnos működésé­nek csak a kezdeti szakaszát, annak is csupán vázlatát kapjuk. A hiányosságok pótlásához szeretnénk hozzájárulni a Szabolcs megyei 1 Somogyi Jolán, Szabolcs-Szatmár két évtizede. Nyíregyháza, 1965. 2 Hársfalvi Péter, Adatok megyénk felszabadulás utáni történetéhez: Szabolcs-Szatmári Élet, 1961. 2. sz. 34—38., 3. sz. 31—36., 4. sz. 24—27., 5. sz. 19—24., 6. sz. 17—21. 3 Hársfalvi Péter—Horváth Sándor, Dokumentumok. Az élet megindulása megyénkben a felszabadulás után: Szabolcs-Szatmári Szemle, 3. sz. (1965) 103—122. * Fazekas János, Emlékeim Nyíregyháza felszabadításáról: Szabolcs-Szatmári Szemle, 3. sz. (1965) 97—101. 109-

Next

/
Oldalképek
Tartalom