A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)
Gombás András: Bűn és bűnhődés a régi Szentmihályon
A BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSA A bűn nagyságától függően más-más módon torolták meg azt. A büntetéseket általában négy csoportba oszthatjuk: 1. erkölcsi hatású, megbélyegző, 2. megszégyenítő, de testileg is sújtó, 3. erősebb testi fenyítés, 4. anyagi kihatású büntetések. Az 1. csoportba tartozónak vehető a penitencia (poenitentia) tartása, vagy vezeklés és eklézsiakövetés. Paráznaság és egyéb erkölcsi eltévelyedés esetén szabták ezeket ki a vétkesekre. Főként a penitenciatartásra mondhatjuk ezt, mert az eklézsiakövetést már esetleg testi fenyítéshez is csatolták mellékbüntetésként. A vezeklést böjttel is szigorítva, egy vagy több héten, majd a XIX. századtól legalább 3 napon át kellett a vétkesnek tartania. A vétkező a feloldozásig ki volt tiltva a gyülekezetből s ezalatt úrvacsorában sem részesülhetett. A penitencia napjain a vétkesnek a templom előcsarnokában 15 („purtikus", porticus) levő padba kellett beülnie még az istentisztelet kezdete előtt. A nő, ha kisebb vétek terhelte, — takarhatta a szemét fekete fejkendőjének a lehúzásával. Fedetlen arccal kellett azonban ott ülnie, ha súlyosabb volt a vétke, vagy visszaeső volt. Az istentisztelet végeztével a penitenciát tartók csak utolsókként hagyhatták el a templomot, miután már a templomi gyülekezet minden tagja bemenet és kijövet is végignézte a vezeklőt. Ez volt a „nyilvános vezeklés". 16 Volt egy enyhébb formája is, amikor csak a pap vagy még 2—3 presbiter előtt az egyházi hivatalban vagy a parochián vezekelt a vétkes. Eklézsiakövetésnél a vétkes a teljes templomi gyülekezet előtt szóban követte meg az Istent és az egyházat. Megjegyzem itt még azt, hogy a fenti büntetéseket egészen az 1832. évig a község tanácsa is kiszabhatta, mert eddig az ideig az egyház világi vezetősége a község tanácsából állott. Az egyház önálló világi vezető szerve, a presbitérium csak 1832-ben alakult meg. Az egyház szerint tilalom volt a farsangolásra, „bolondos táncolás"-ra, fonókra, ivókra, labdázásra („jáccókra"), lakodalmi zenélésre, táncolásra, takarodó utáni kóborlásra, valamint a közönséges bűnökre. A tilalmat megszegő híveket felelősségre vonták. A táncolást az egyház azért is tilthatta Szentmihályon jobban, mint máshol, mert a XVII. század végén itt lelkészkedő Szentpéteri István prédikátor itteni működése alatt állandóan erősen ostorozta híveit a táncolásért. A Bod Péter Athenasában megjelent egyik írásában a ,,Tánc pestisé"-ben is kizárólag csak a táncolással foglalkozik, ami szerinte legnagyobb szülője a bűnnek. Az ő felfogását teszi magáévá és újítja fel 1773-ban Debretzeni János a debreceni egyházmegye esperese az ,,Instruktió"-jában így: ,,Meg kellene tiltani az egyvelges játékokat, tántzokat, melyekben szemtelen cselekedetek gyakran történnek és azok után a Válások". 17 A tilalmakat megszegők vagy közönséges vétkeket elkövetők felderítésére hivatott egyházi közegek voltak a kurátor (gondnok) és az egyház1 15 Porticus = előcsarnok 16 Publica poenitentia = nyilvános vezeklés 17 Ref. egyh. prot. 1772. év. 106. 1. 85
