A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)

Gombás András: Bűn és bűnhődés a régi Szentmihályon

fiak. Ezek az ilyen irányú kötelezettségeik teljesítésére esküt is tettek. A kurátor esküjében így kötelezte el magát: „. . .a botránkoztató bűnöknek ki irtásában minden tehetségemmel munkás leszek". — Az egyházfi esküvésében pedig ez volt: „Ha mi botránkoztató bűnöket szemeimmel látok, vagy mások által bizonyosan meg tudok, minden személyválogatás nélkül, oda ahová illik, bemondom."

18 A vétkező nyilvános bűnbánatot tartott. Tartama a XVII. században 2—3 hét, később már csak egy hét vagy 2—3 nap volt. Ez alatt a gyülekezeti közösségből is ki volt zárva. A penitenciára kiszabott idő leteltével, ha a kiszabott tilalmakat megtartotta és bűnét nyilvánosan megbánta, illetve annak igaz jeleit mutatta, visszafogadták a hívek közösségébe. Mind a penitenciatartásnak, mind az eklézsiakövetésnek kötött formaságai voltak. Vidékünkön a ,,Geleji kánon" szerint történt. Eszerint, ha a bűnös megtartotta a kiszabottakat és bűnét megbánta, egy egyházi ember a templom purtikusából beszólította a gyülekezetbe. Az feketében, mint a vezeklés alatt is, a templom közepére menve az úrasztalánál letérdelt. Utána megkövette az Istent és az eklézsiát, elmondván a lelkész által előmondott bűnvalló imát. Ezután a lelkész az Űr irgalmára hivatkozva s az Ür bocsánatát ígérve mondta ki a feloldozást és a gyülekezeti közösségbe való visszafogadást: „Azért én Istennek méltatlan szolgája látván penitenciatartásodat és életednek megjobbítását, minden te bűneidből és nevezetesen amelyért tilalomban és átokban voltál eddigien, úgymint a paráznaságnak (stb.) vétkéből és annak egyházi büntetéseiből, az átoknak kötelékéből megoldozlak és felszabadítlak téged!"

19 Hogy a formaságokat itt is kánon szerint tartották, igazolja egy 1790. júl. 21'.—i protocollumban levő bejegyzés, mely szerint: „Balog Sára canon szerint" . . . penitenciát tartott. Az egyháznak az egyháztagokkal szembeni magatartását a 19. század elején királyi rendelet korlátozta. Ezt a szentmihályi ref. egyház 1811. évi jegyzőkönyvébe a 34. lapra beírt egyik szuperintendenciális rendelet mutatja, mely így hangzik: .,2°. Hogy senki Tiszteletes Uraimék közzül a Kegyelmes Királyi parancsolatok ellen a paráznákat Ekklésia követésre erővel, vagy a Tanáts hatalmával ne kénszeríttse, lévén különben is az Ekklésia követés, az Ekklésiának beneficiuma." Ezután már csak olyan feljegyzéseket találunk a protocollumokban, amelyiknél a szövegből kitűnik, hogy a vétkes „önkéntes" penitenciát tartott, vagy „önként" követte meg az Istent és az Eklézsiát. A 2. csoportba sorolható fenyíték volt a kalodába zárás és a pellengérhez kötés. Szabolcs vármegye rendéi 1607-ben kötelezték a bírákat, a gonosztevők megfegyelmezésére szolgáló kalodák megépítésére s felállítására. Itt a XVIII. században még használták. A XIX. sz.-ban már csak a pellengér állott a községháza udvarán. Egy földbeásott oszlop volt ez, amelyhez a bűntettest „nyakvas"-sal hozzácsatolták. Ez 1826-ig állott. Akkor nemes Gál István felháborodásában kivágta, mert egy jobbágvot, aki vonakodott az uraság részére „hosszú fuvart teljesíteni" — télvíz idején nyakvassal a pellengérhez csatoltak. Nincs adat rá, hogy Gál Istvánt felelősségre vonták volna ezért. Nyakvasakat a tanács 1839-ben a szőlős18 Ref. egyh. prot. 1811. 8—10. 1. 19 Samarjai M. János: „Az helvécziai valláson levő ekklézsiáknak... rendtartásokról való könyvecske" Lőcse. 1636. 86