A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)
Huszár Lajos: Der Münzfund von Nyíribrony
sarkán egy-egy 5 méter átmérőjű, a külső oldalán kulcsos lőréssel ellátott, boltozott, zsindellyel fedett toronyszerű építmény áll. Ezeket a tornyokat a helybeliek „kásamáté" néven emlegetik, a kazamata elnevezés helyi változataként. Régebben a kőkerítés mindkét sarkán állott egy-egy ilyen saroktorony, összesen tehát négy, de ezeket az ÉNy-i és DNy-i kerítésrészekkel együtt lebontották. A lebontott kőkerítés helyén most szecessziós jellegű kovácsolt vasrácsos, téglaalapú kerítés húzódik. A kőkerítés még álló délkeleti részén a porticussal szemben kapu van, amelynek köríves kapunyílása felett az egykori kőhomlokzat, kettős homorú ívű barokkos záródása még a mostani romladozó állapotban is felismerhető. A kapu két oldalán egy-egy kulcsos lőrés látható. A kerítés által bezárt területen, sőt feltehetően részben azon kívül is régen temető lehetett, mert az 1930-as években a templom villámhárítójának földelését javítva, a feltárt gödrökben öt, koporsós temetkezésre utal6 sírt tártak fel. A templom építéstörténete nagyrészt feleletet ad a jelenlegi formából is levonható következtetésekre. A mai templom helyén ugyanis a XIV. század első évtizedében már kétségtelenül állott egy kőtemplom, amelynek építését az első, 1319-ben kelt említésnél lényegesen korábbra kell tennünk. A templom védőszentje Szt. Mihály arkangyal volt, erről kapta a falu is a nevét. A település valószínűleg a tatárjárás után, a XIII. század második felében keletkezett, mégpedig az egykori szabolcsi vár birtokán. Telepítője minden valószínűség szerint a Nyírség középső területein birtokos BalogSemjén nemzetség második, névszerint ismert tagja, Mihály (1250—1292) lehetett. A falu alapítója a templom védőszentjéül a saját névadó védőszentjét választotta, viszont a falu nevét az egyház patronusáról vette. Ebben az időben ez a névadási gyakorlat általános volt. 1 Az új falu azonban — legalább is kezdetben — nem lehetett valami népes település. Az alapító Mihály három fiának 1319-ben bekövetkezett osztozkodáskor a templomtól észak felé az út két oldalán álló házak Istvánnak, a templomtól nyugati irányban álló házak egy része Lászlónak, más része Mihálynak maradt. A testvérek megállapodtak abban is, hogy a megosztott falu belső telkeinek tartozékait, mind a legelőket, erdőket, ré1 A Balog-Semjén nemzetség ősi birtokai a Szamos iménti Kérsemjén környékén voltak, a későbbi birtokközpoint, Kállósemjén alighanem későbbi — de még a nemzetség ágakra és családokra szakadás előtti — szerzés. Ez a birtokközpont a kezükben lehetett már a XIII. század eleje előtt is. Ettől a birtokközponttól távolabb, északra és nyugatra eső birtokok — köztük a Szentmihállyal szomszédos Büdmonostora, továbbá Beszterec, Dombrád és Ajak az egykori szabolcsi várispánság birtokai közé ékelődnek be, és egy részük megállapíthatóan királyi adományozás révén került a birtokukba. A mai Tiszavasvári egyik felét alkotó egykori Büdmonostora 1250 után a nemzetségből kivált, Kállay család alapító ősének, Egyednek a birtoka. Ennek az Egyednek bátyja volt az a Mihály, aki a Semjéni család őse lett. A Szentmihály birtok mindig ezen az ágon öröklődött. A középkori Büd és monostora a mai falutól nyugatabbra, a mostani szőlőskertek helyén feküdt, helyét tégla- és cseréptöredékek jelzik. Karácsonyi János, A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I. k. Bp., 1900. 181 r 191; Fekete Nagy Antal, Településtörténet és egyháztörténet: Századok. 1937 (71).. 417—431; Anjouk, okit. II. 174. 5* 67
