A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)
Nyárády Mihály: Az ajaki népviselet
50 cm. Hosszirányban összehajtják. A hajtás sarkán „kicsípik" (kivágják). A hátrész felé kihasítják. Ez nyitva is marad. Ugyanabból az anyagból ujját is varrnak bele, „vállfoltnélkülit". Az ujja a vállba van varrva. Az ing mellrészén kevés lapos ránc van. A nyaka „korcos". Hátul nyitott. A korcba egy gatyamadzagot belehúznak. A korc szélébe egy „mizlit" is belegépelnek. A korcos nyakba húzott gatyamadzagot hátul „bokrára" kötik. Ezt az inget azért nevezik félingnek, mert — hátul nem takar teljesen. Mizli. Anyaga csipke. Ez „három ujjnyi széles". A kész mizli alakja „gallér". Az ingbe bevarrt mizli hátul nyitott marad. [Előzetes tájékoztatásképpen megemlítem itt azt, hogy mizli alatt elsősorban egy 5,5 cm széles, behúzott s keskeny „pántba" bevarrt kézi „slingelést" (hímzést) értenek. Ez a ruhától különálló. Erősen kikeményített. Kétsoros. Többnyire gombbal rögzítik. Néha mizlinek mondják a gyolcs rekli széles, csipkéből készített alj ázását és szegesét is. Az idősebbek azonban az utóbbit még következetesen csak „cakknak" nevezik.] Fékető (főkötő). Ünnepi alkalomra készült, Gépcérnából kötik. Két hétig is eldolgoznak rajta. Aki nem tudja elkészíteni, az veszi. A fékető mintája rendszerint rózsa. Előrészén „bodrot" és „pántlikalyukat" készítenek rá. A bodrot kikeményítik. Űgy hullámos lesz. A pántlikalyukba piros pántlikát húznak. Sipka. Hétköznapi ruhadarab. „Jobban" „barna" (színes) anyagból készítik, hogy „ne piszkolódjon". Az alapja többnyire „égszín" krepp. Elöl „fodorral" és „szőrzsinórral" díszítik. A szőrzsinór anyaga szövet. Színe piros vagy kék. 1954-ben még a maglódi asszonyoktól is vásárolták. A maglódiak ugyanis akkor „fordultak ki" a maguk divatjából. így a zsinór feleslegessé vált számukra. Az ajaki asszonyok azonban még készletet gyűjtöttek belőle. Tehetségük szerint: ki nagyobbat, ki kisebbet. Pólyás párna. (Kis párnának is mondják. Sőt párnának is!) Mérete szerint még van két kevésbé használt neve is. A kisebb méretűt — a 100-szor 100 centimétereset — „parasztpárna" néven is említik. A nagyobbat — a 150-szer 150 centiméterest — ugyanakkor „úri párnának" is mondják. Belsejében fosztott kacsa- vagy lúdtoll van. Ennek a „tokja" anginból készül. A párna haját alkalmak szerint változtatják. Az ünneplő fehér batiszt. Ebben rendesen fehér selyemcsík van. A „párnakötője" ennek két ujjnyi égszín virágos fehér szövet. Aminek a két végére piros pántlikát varrnak. Ezt használat alkalmával „bokrára" kötik. Az ilyen párnahajat és párnakötőt csak akkor használják, ha templomba vagy vendégségbe mennek. A „hétköznapló" (hétköznapi) párnahaj zefírből vagy piros kartonból való. (Ezeken nem látszik úgy a piszok, mint a világosabb színű párnahajakon.) A megkötőjük pedig ezeknek már csak „gatyamadzag". A gyermeket a párnából nyáron hat hónapos korában szokták kivenni. Télen azonban nyolc-kilenc hónapos koráig benne tartják, hogy meg ne fázzék. Egyébként két párnája van minden gyermeknek. Ezeket szükség szerint váltogatják. A párna nem szokott átázni. Azért nem használnak hozzá gumi pelenkát. Ezt még akkor is „bajosan" használják, ha a hatóság kiutalja az újszülött számára. Fásli. „Tilból" (tüllből) készítik. Három ujjnyi széles. Szükség szerinti hosszúságú darabot vágnak belőle. Születési hibák alkalmával használják. Ha például az újszülött lábfeje nem volna rendes — helyre fordítják — 10* 147
