A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)

„mán elment belőlle a juszag". Az ilyenben pedig már nem lehetett kife­küdni a hó hátára. Az ilyet már eladta a juhász 15 forintért. Pótolta egy párral és újat vett helyette. Az ünneplő ruhája nyáron ráncolt bőgatya, bőujjú ing, fényes gombsorú derekas vagy „dobi lajbi", kalap és csizma volt. Kiegészítője a cifraszűr és a túzoktollas pásztorkalap. A juhásznad­rágot, a „rajthuzli'-t télen-nyáron ünneplőnek viselték. Ez térden alul bő volt és kigombolható, mert ha kopott már, köznapivá lett. Ilyenkor ázott gazban, hogy csatakos ne legyen, kigombolták és térdig felgyűrték. A szá­rak két külső oldalán régi krajcáros nagyságával egyező méretű rézgombsor volt. A század elejére már csak mutatóba került egy-egy. Drága volt. Ol­csóbban hozzájutott a juhász a bőgatyához. A környéken Orosz Laci bácsi a pródi bacsó viselte legkésőbb. — A kostökzacskó helye a nadrág vagy a gatya korcában volt. Kezebelije régen a hosszú és egyenes pásztorbot vagy „fejesből." Ezt követte a díszes és sárgarézfejű „kampó" vagy más­ként „kampósbot". Fáját elkészítés előtt rendesen trágyába ásták be és így „Mellík". Az érleléstől mogyoróbarna színt kapott, hajlékonyabb és rugal­masabb lett és nem is tört könnyen. Kampót az öreg Bolega János sokat öntött. Csengővel is foglalkozott. A kampót vésett dísszel és berakással készítette. A berakott minta vörösréz vagy ólom volt. Mai juhászok mondják, régi írások írják A régi világra emlékezve ilyeneket is elmondtak a juhászok: „Szegíny Jegínyek meg-megfordultak a kunyhónál. A juhásznál menedíket, meg ílel­met mindig leltek. A betyárral is megértette magát a juhász. Avval még ki lehetett gyönni, de a zsivány kunyhótúl kunyhóho' járt, oszt' so'se' tett jót, mer* a betyár, meg a zsivány az kettő. A szegínylegíny, meg a betyár segített is níha, de a zsivány gazember. Nagyapámék, ha rajtakapták a zsiványt, magok bíróskodtak felette. Két öreg számadó vót a bíró. Azok ítílkeztek. Amit ítíltek, azt a bojtárok hajtották vígre, níha csak eldönget­tettík, megpuhíttatták, de vót úgy, hogy akasztattak is. A kútbúl felhúzták a vedret. A zsiványt a kút kolonca alá állították. A nyakára ráhurkoltat­ták a szamár istrángját. Azut' átkötöttík a koloncon. Őtán visszameríttet­tik a vedret a kútba. Egy bojtár tartotta lenn addig ameddig kellett. A többi meg gödröt ásott, amibe elfődeltík mikor mán le lehetett venni a koloncrúí." „Ilku János tudós juhász volt. Nem beszílt rúlla. Ü ott hagyhatta a nyájat. Nem ment a' sehova. Zsivány se tudott lopni a nyájábúl. Eccer egy íccaka zsivány ment az akláho'. Lopni akart. Kifogta a juhot, oszt' a nígy lábánál összefogva a nyakába vetette. De nem tudott vélle elmoz­dulni az akoltúl, meg a bárányt se tutta letenni. így tanálta az öreg az kolnál. Rá is szólt: „Na, lopni akartál, ebatta?" — „Na, vársz még egy kicsinnyeig! Maj" visszagyövök!" Azut' elment megint a kocsmába. Vagy kétóra múlva ment vissza. Addig a zsivány sült-főtt a ju' alatt. Csak úgy folyt rúlla a verítík. Az öreg rászólt: ,,Na, tedd le!" Ahogy letette, az öreg jót húzott a hátára a bottal. Azut', ahogy elestíbűl felállott, nyúllá vált." „Mikor a Laposon kinn laktunk, eccer egy szíp juhászruhájú ember gyött az apámho'. Szíp kivert szárú kampója vót. Bojtár akart lenni. Fel­tűnt, hogy összefogott foggal beszílt. Apám meglátta, hogyha szítnyilt a szájaszíli, bogárfekete vót a foga. Nem merte szegődtetni. Fiit tűlle. Az ember elmentíbe' ászt monta: „Pedig sok mindenre megtanítottam vóna a fiját." 244

Next

/
Oldalképek
Tartalom