A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)
lelő méretű husángot erősítettek. Ezekre a keresztfákra "erősítették fel az 1—2-soros nádborítást. Ezt a talpast mindig úgy állították le a földre vagy a hóra, hogy a zárt vége az uralgó szél ellen védjen. Két ember is beülhetett vagy fekhetett belé. Jó bundában még alhatott is benne a pásztor még hó hátán is. Régi időkben, mikor még a budi és tedeji határokat is bérelte a község, nagy területeket jártak be nyájaikkal és szükségük volt tergenyés szamárra is, valamint talyigára és nyeregfára. Ha tovább mozdultak, feltették rá a nyeregfát. Erre kötötték fel az élelemtartó tarisznyákat, csobányt, bográcsot és a felesleges ruhájukat. A talyigát nagyobb távolságra menet az összes ,,gesznye-gusznyáiuk ,, szállítására használták. A kisbojtár is ezzel járt be a faluba élelemért, kenyérért. Régi időkre emlékezve, Juhász József 90 éves juhász mondta, hogy régen csak két nagy kutya volt a nyájnál. „Kísőbb lett még egy puli. A naggyá kutya a farkas mijánvót. Mindeggyiknek a nyakán vasbúi való szeges-horgos „farkasörv" vót. A puli se' egy fajta, amékbe' jó az ösztön, az jó. Ugy lehet vélle beszílni, mint az emberrel." — Bolega Ferencnek a nagyapja is nagy komondorokkal pásztorított. „Kellettek ezek a farkas mijatt, mer' sok vót a rítbe' a nád koszt. A nagy kutya jeleszte is a farkast, meg el is bánt vélle. Nékem mán csak egy pulim van, a „Fürge", de aranyír* se' adnám másnak, mer' mindig felír egy kisbojtárral". A nyáj vezérürüjének a nyakára kolompot kötöttek. Ez lapos, bőszájú és kb.félliteres csupornyi nagyságú volt.Több juhon kisebb pergő volt. Egypár kedvenc bárány nyakára pedig rézcsengőket tettek. A magatarti juhász, ha nappalra feltette is, de éjjelre, ha a tilosba készült, leszedte ezeket a lármacsinálókat. A juhász öltözete és felszerelése A juhász köznapi öltözete a rendes paraszti volt. Abban tért el, hogy ő nagyszélű pásztorkalapot hordott és vitte a szűrt is, mert az idő ellen is kellett és a bekötött szűrujjban vitte az élelmét, tűzszerszámát, pipáját, bicskáját és egyes szereket a juhok esetleges kezeléséhez. Mai időkben a. pásztorkalap helyett megfelel a kisszélű is, de az amarról is lemaradhatatlan túzoktollat ezen a kalapján is viseli. Az egyenesszárú pipát a kalap pántlikája alá dugva is hordták. Bolega Ferenc beszélte: „A szűr úja mindig be vót kötve. Sose vót hús nélkül. Ha levágtunk egy juhot, nyáron se romlott el a húsa. Iccaka vágtunk. Még napfejjöt előtt kisütöttük. Napfejjött után a sült húst tiszta ruhára kiterítettük a napra. így jól kiszikkasztottuk. Azut' a kunyhóba' ládába raktuk. Rájártunk, míg tartott. Sose' romlott el. Ebbűl került mindig a szürújába is. Ha ítélt fosztunk, akkor is ebbűl tettünk belé 2—3 marikkal, aszerint, hogy hányan ettünk. Ha meg friss; húst fosztunk, birkapörköltet, daraboláskor külön tettük a csontost a színhústól. Zsirba' hagymát pirítottunk. Ebbe annyi paprikát tettünk, amennyi kellett. Ezután elébb a csontos, azut' a színhús került a bográcsba. Ekkor sóztuk, de csak a tetejít. Főni hattuk. Addig nem vót szabad megkavarni, míg a legfejül levő hús nem reszketett. Azut' mán össze lehetett keverni a szinhúst a csontossal". — A téli viseletben annyi különbség volt, hogy a szűrt a bunda váltotta fel, a kalapot pedig a báránybőr „sikma' (sapka). Egyik juhász szerint: „A juhász a sikmát csak akkor teszi le, ha mán van szarkafijú." A régi juhász a bundáját 2—3 év után már kicserélte, mert 24a
