A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)
órán át kis tűzön lassan testmelegre melegítették. Ezután „megótották". Az oltást újabban patikából vásárolt oltóval végzik. A tej mennyiségéhez arányított oltót feloldják és a tej állandó keverése közben beleöntik. Majd a tejet lefedik és az edénnyel leveszik a tűzről. Régebben az oltót tejes báránynak az oltógyomrából készítették. Ebbe kanálnyi sót tettek. Lekötötték és szárították. Borjú oltó gyomrából is készült oltó. Nagyon jónak tartották a sertésgyomor belső rétegéből készült oltót is. A gyomor külső rétegéről lefejtették. A belsőt kimosták és áztatták. Kiáztatás után a bocskorszerű belsőbe tették a lehúzásnál leszakadt kisebb darabokat is egy kanálnyi sóval. Használat előtt a sót kilökték, illetve kimosták belőle. Egy csuporba tették. Ráöntöttek egy deci ecetet és egy pár szem „jóféle (fekete) bors"-ot löktek a keverékbe. Utána leöntötték 2—3 l-nyi tiszta savóval és 2—3 napig állni hagyták, „írleltík , \ Ez nagyon jó oltó volt, mert ebből 40 1 tejhez elég volt egy levesszedő kanállal. A jó oltótól a tej egy félóra alatt megaludt. Ezután kézzel markolászva az alvadt tejet összetörték. Ráborították a szűrőruhát és az azon átszűrődő savót egy bádogedénnyel lemerték. Ezt a savót külön edénybe tették. Azután az összetört tejet sajtruhába rakták. A tejben még visszamaradt savót a ruha csavarásával kinyomták. A savótlanítás után a ruha négy átellenes sarkát összekötötték. Benne a masszát gömbösre formálták, majd az eresz alatt felfüggesztett szikkasztóra, illetve annak az oldalába vert szegekre felakasztották. Itt a savó egy vederbe csurgott ki egy nap alatt. Másnap egy újabb ruhába tették át a gomoly át és még 2—3 napig szikkasztották. Azután a ruhából kivették és a régen finom vesszőfonásból készült fedelű, ma rostaszövettel fedett szárítórácsra tették. Itt likacsossá vált és 7—10 nap alatt beérett. Azt mondták rá, hogy már „megkelt". A gomolya anyagának első feltörése alkalmával felfogott savóból kicsi tűz mellett zsendicét főztek. Hevítés közben a savót kanállal állandóan kavargatták teljes mélységében mindaddig, míg a habját fel nem adta. Ekkorra a gyenge hevítés folytán feladta már a túróját is. Ez volt a „zsendice"'. Szívesen fogyasztották, mert olyan volt, mint a tehén ellése után fejt tejből hevített „gurászta'. A második savóval, habart ételeket készítettek vagy a csurgassál együtt sertéseknek az ételét, moslékját kavarták meg vele, hogy javítsák azt. A juh haszonvételei közt a 18. és 19. században, mikor még csak a magyar fajtát tartották, nagyobb jelentősége volt a bőrnek és a szőrnek. A juhbőrből különböző ruhadarabokat készítettek a szűcsök. így hat darab juhbőrből „nagybunda'-t a férfiaknak, „kisbunda'-t 3 bőrből nőknek, továbbá ködmönt férfiaknak és nőknek, vagy ujjatlan bekecset. Férfiak részére azokban az időkben a juhbőrből téli nadrág is készült. A juhszőrből guba is készült, valamint darócszövet készítésére is felhasználták. Ebből szűröket, darócnadrágokat, ujjasokat készítettek, mert azokban az időkben a nép viseletéhez ezek a ruhadarabok hozzátartoztak. Ugyancsak juhszőrből készült az akkori időknek, sőt a század elejének, a paraszti élelemtartó tarisznyája az ún. „szeredás", mely színes csíkokkal díszes s szíjjal szegett, nyakba akasztható alkalmatosság volt. A fajtaváltás utáni időkben a juhtartó gazdáknak lényeges jövedelmet jelentett a juhok gyapjúhozama. A gyapjú átvételénél fontos volt a minőség és a gyapjú tisztasága. Az eddig is gyakorolt fürösztés így még nagyobb jelentőségűvé lett. A fürösztést a nyírást megelőző egy héttel, gyenge szélű 239
