A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)
elősegítette a búza és rozs bokrosodását. Aki nehezebben adta a beleegyezését, azt azzal is ijesztette a juhász, hogy „kipállik" a szép vetése, ha nem járatja meg a juhval. Igaz az is, hogy éjjel engedély nélkül is ráhajtottak. Ha így „toposba jártak", még napfeljött előtt eltűntek a környékről. A vetéseket „hajtva" legeltették. Ügy, hogy a kutyával nyugtalaníthatták, mozgatták a nyájat, hogy a juh ne állhasson meg, s ne falhasson mohón. Végighajtva újra visszafordították rá. így azt is elérték, hogy a vetés egyenletesebben kapta a trágyát. Ezzel a móddal a felfúvódástól is mentették a juhot. Az ugarokat „drankázták" „kosarazták". A drankát napról napra arrább helyezték olyan formán, hogy a gazda földje széltében és hosszában egyenletesen trágyázódjék. A vetéseket télben is megjáratták, ha arra a „meglöttyent" hóból jégkéreg fagyott. így a ráhajtott nyáj feltörte a jégkérget. A vetés levegőzhetett és nem pállott ki. A kommunitás a tavaszi és nyári legeltetést úgy szabályozta, illetve a nyájakat úgy osztotta el a külső és belső legelőkön, hogy a juhfalkáknak mindig a gyengébb, aprófűvü, szikes legelő jusson. Ezzel a gyengébb legelők javítását is elérték, mert a juhtrágya elősegítette a legelő javítását. A kora tavaszi legeltetésnél, főként a belső legelőkre mentek ki naponta enyhébb időben a nyájjal. Ilyenkor még nem fejeződött be az elles s nem távolodtak el a falutól. Ilyenkor a juhász vagy a bojtárja egy zsákot is hordott magával, hogyha hűvösebbre fordulna az idő és ellene valamelyik anya, az esett gyenge bárányokat magával tudja vinni. Az is megtörtént, hogy a juhász a bundája alatt melengette a „kis bari"-t hazaindulásig. Tavaszi legeltetésre napfeljött után indultak, ha még nem fejtek. Naplemente előtt behajtottak. Ha az idő mordabb volt, ki sem hajtottak. Júniusban, mikor már erősebb volt a felmelegedés, korábban fejve korán indították a nyájat. A jó juhász mindig tudta, hogy óvatosnak kell lenni. A „harmatfelszáradtát" várni kellett a pókhálósság miatt, mert könnyen felfúvódhatott a juh. Bizonyára a juhászától tanulta Dessewffy József gróf is ezt, mert Kazinczy Ferenchez írott egyik levelében ezt írja: „... ha a pásztor jó és értelmes,... sohase ereszti ki a juhokat a harmatos mezőre,.. . sem a békanyállal bepókhálózott ugarokra. 25 Nyár eljöttével, ha harmat nem volt, már hajnali 3—4 órakor kiindultak. Nagy melegben nem legel jól a juh és hamar le kell állani. Száraz nyárban szinte leég a legelő. Ha a juhász nem jó, ilyenkor leromlik a juh. A jó öregektől megtanulták, hogy ilyenkor miként kell legeltetni. Hajnalban, mikor kihajt, „megereszti" a nyájat, hogy „terüljön". Bolega Ferenc szerint is „így kell ezt csinálni, mer' a ju' ilyenkor is megíl, még akkor is, ha csak nyáj ja a füvet. így is tanál annyit, amennyi néki kell. Azut' itat, meg deleltet úgy, hogy „megfekteti" a nyájat mán 9—10 óra tájba'. Dílután 3—4 óráig pihen, kírődzik a juh. Ha mán jól kipihente magát, megin' tovább megy véllek, mer' mán elmúlt a „juhászdü". Megin' haggya, hogy jól szítterűjjík. Ilyen legeltetís mellett, ha rendesen itatunk, meg jól deleltetünk, jó húsba marad a jószág". A juhászdélre árnyékba, vagy ha ilyen nem volt, széljárta partoldalba terelték a nyájat. Ha az idő úgy kívánta, naplementig is elvárt az indulással és éjjel 10—11 óráig is kint maradt a nyájjal. Lehetőleg mindig szemben széllel járatta a juhot, mert úgy legelt jól. Fejős falkával reggeli fejés után indultak harmatszáradtára. Ha délben gr. Dessewffy József levelezése Kazinczy Ferenccel 1821. nov. 4. 234
