A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Erdész Sándor: Egy szamosháti termelőszövetkezet mesemondója
elhangzanak azok a trufák is, amelyeket Ámi Lajostól hallottak. Ezeken a csomózókon a mesélés már egyeduralmát elvesztette; a mesélés, nótázás mellett szívesen hallgatnak zenét is, mivel többen tudnak szájharmonikán vagy tangóharmonikán játszani. Láthatjuk, hogy a néphagyományok ápolása terén a csomózok megtartották régi jelentőségüket. Ezeken a tsz-csomózókon azonban nem egy család, vagy rokonság vett részt, hanem egy új, együttérző közösség. Éppen ezért a szamosszegi néphagyományok a felszabadulás után elsősorban a Dózsa Tsz csomózóin elevenedtek fel, hogy megerősödve éljenek tovább. A néphagyományok továbbélését nemcsak a csomózok, hanem az egyéb társasmunkák is elősegítették. A gyümölcstermelő brigádban a metszés, vagy a fák aljának kapálása is mesemondói alkalom volt. Ámi mesélt ebédidőben, cigarettaszünetekben is, melyek, mint fentebb láttuk,, néha hosszabbra nyúltak a kelleténél. Gergely Sándor tsz-tag, ki Ámi meséinek nagyrészét ismeri, ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: »A gyümölcsbrigád jónéven fogadta Ámi bácsit, mivel a termelőszövetkezetünk életében Ami bácsival már több esetben beszélgettünk, hát tudtuk azt, hogy Ámi bácsi szerette a viccet, ezt-azt beszélgetett. Ámi bácsi sok esetben nemcsak cigarettaszünetben, vagy délben, mikor leültünk ebédelni, hanem még munka közben is, mikor például együtt kapáltuk a fa alját, hozzáfogott az élettörténetét beszélni, vagy mese alakult ki az élettörténetből. Ámi bácsi a gyümölcsbrigádot elég jól elszórakoztatta,, úgy hogy kedveltük az öreget egész üdőn keresztül." Gergely Sándor a vezetőséggel szemben, nem ismeri el, hogy a mesemondás valaha is a munka rovására ment: „Próbált bennünket a vezetőség; fegyelmezni, hogyhát ezt esetleg szünetben, vagy ebéd közben próbáljuk csinálni. Mink ezt a lemaradást, ha menetközben megálltunk, hát a munkába behoztuk, mert utána frissebben kapáltunk, vagy ami soron következő munka volt, frissebben csináltuk." Ámi Lajos nemcsak munka közben, hanem munkába menet, vagy jövet is mesélt: „Még ha jöttünk hazafele a mezőrül, még az úton is azt mondták, hogy meséljek; ne törődjek avval, hogy mellettünk jönnekmennek, akkor is körülöttem állottak, mint egy kotló a csirke közt és én meséltem nekijek; a kívülállók meg kacagták, hogy én még menet közbe is szórakoztatom a bandát." Ámi Lajosnak igen nagy szerepe volt abban, hogy a Dózsa Tsz-ben a jó közösségi szellem már az első években kialakult. Mesemondói egyénisége hatással volt a tagságra, ragaszkodtak hozzá, örömmel dolgoztak vele egy munkacsapatban. Tehát a mesélés végső soron pozitív szerepet játszott a Dózsa Tsz gazdasági megerősödésében is. Ámi Lajos, mint mesemondó személyével kapcsolatban egy érdekes kérdést kell megvizsgálnunk. Ámi félig cigány származású, saját magát is cigánynak tartja. Jelenleg, ha már fokozatosan megszűnőben is, a magyar parasztság és a cigányság között még számottevő társadalmi és kulturális különbség áll fenn. Mindezek ellenére Ámi társadalmi helyzete a várhatónál magasabb, mely elsősorban abban mutatkozik meg, hogy iparosokkal, tekintélyesebb parasztgazdákkal tart baráti kapcsolatot. Ámi életútja a szamosszegi cigánytelep putrijától a Nyíl utcáig, a lenézett vályogvető sármunkástól a község tekintélyes, megbecsült lakójáig igen tanulságos. Ez a nyomon 184
