A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
Az 1704. évben a fejedelem a kallói salétromos házat Ramocsaházi Györggyel inventáltatta (lajstromoztatta) és conscribáltatta (összeíratta) 165 . 1705-ben a kallói salétromos házat Lányi Pálnak bérbeadta. Élete és jószága elvesztésének terhe alatt megtiltotta azonban, hogy a fiscuson (immáron a Rákóczi Ferenc-féle kincstáron) kívül akár nyers, akár kész salétromot kiadjon. A bányavárosoknak azonban a saját költség megtérítésével, hivatalos szervek közbejöttével leendő átadás mellett a szükséges salétrom kiadását engedélyezte. A salétrom beváltási és továbbadási árát szabályozta. A régi salétromszérűk nyersanyagának hat, az újakénak hét magyar forintért leendő beváltását elrendelte. Ugyanakkor tisztítottan az előbbinek tizenhárom, az utóbbinak tizennégy magyar forintért való továbbadását is elrendelte. A ház őrzésére négy hajdút rendelt ki 16e . A salétromnak hordókba való rakásánál a 120 font tiszta súlyt tette kötelezővé 167 . Az 1706. évben Hellenpach Jánost bízta meg a fejedelem a tiszántúli salétrom beszedésével 168 . Districtuális commisszáriusoknak (kerületi biztosoknak) pedig Erdődi Zsigmondot és Nyárádi Zsigmondot állította a salétrominspektor mellé. Rájuk bízta a portörők vásárlásának ellenőrzését. Ugyanekkor jogtalannak és károsnak mondta azt is, hogy egy-egy községben 5—6 gazda főzi a salétromot és ezzel szemben ötven-hatvan gazda próbálja magát a főzés címén a megye és a haza szolgálata alól mentesíteni 169 . Valószínűnek látszik, hogy ezeknek a felelőtlen embereknek ellenőrzése is a kommisszáriusok feladatává vált. 1707-ben a salétromfőző helyeket összeiratta a fejedelem 170 . Ugyanabban az évben Ramocsaházi György értékes jelentést küldött Károlyi Sándornak a kallói salétromfőző ház állapotáról és szükségleteiről. Ebből a munkácsi rab (hadifogoly) németek salétrommunkára való alkalmaztatása rendkívüli erdekességű adat. Az emberek rongyosak, írta, hacsak mondér köntöst nem adnak nekik, munkára nem alkalmazhatják. Sok hónapi fizetésükön lehetne egy-egy öltöző köntöst venni számukra. A piacon pedig nem mindenkor találnának kenyeret, a székben azonképpen nem találhatnának húst. A földet emelő embernek pedig elegendő étel nélkül nem lehet sokáig dolgozni. Ajánlotta megoldásképpen, hogy a prófontházból adjanak nekik kenyeret és lisztet, a városból (Kallóból) pedig naponként adjanak nekik egy-egy félfont húst 171 . Ugyanebben az évben a fejedelem a salétrom beváltási árának a rendes kifizetését szorgalmazta 172 Az 1709. évben — mint említettem — lerombolták a kallói várat. Vele együtt elpusztult az officina. Egy későbbi (1715. évi) királyi rendeletből kitűnik, hogy a Nagykálló környéki községek lakosai a salétromot a rombolás előtt széthurcolták. Aminek a beadására utólag (hat év múlva) kötelezték is őket. A rendelet egyúttal megemlítette azt is, hogy a széthurcolt salétromból nem kis mennyiséget a külfölddel összekötte165 M. Gazdaságtört. Szemle. Bp. 1898. évf. 529. és köv. lapjai. 166 M. Gazdaságtört. Szemle. Bp. 1898. évf. 529. és köv. lapjai. 167 Arch. Rákócziánum I. k. 182. les Arch. Rákócziánum II. k. 228. 169 Károlyi-cs. oklevéltára. V. k. 374—375. 1706. 170 Nyh. All. Lt., Szab. a: Fasc. 8. N. 44. 1707. 171 Károlyi-cs. oklevéltára. V. k. 60. 172 Nyh. Áll. Lt., Szab. a: Fasc. 7. N. 80. 1706. 204
