Vonház István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)
Előzmények
2 Az 1705-ik óv szeptember havában tartott szécsényi országgyűlésre a szatmári követek azt az utasítást kapták a vármegyétől, hogy Szatmár megye csak 59 porta után hajlandó adózni, minthogy 1685-től 1702-ig 1,545.552 forint állami adót fizetett, lakosait pedig a háború, árvíz, ragályos betegség (pestis), éhség, tűzvész és kivándorlás hallatlan mértékben megapasztotta. 2 Ily körülmények között természetes, hogy az egész országgal együtt Szatmár vármegye is fellélegzett a hat évvel később, 1711 ápr. 50-án, kötött szatmári béke hírére, amely ennek a sokat szenvedett nemzetnek meghozta végre az oly sokáig nélkülözött nyugalom áldásait. A szatmári békét követő időszak legsürgősebb teendői közé tartozott az elpusztult vidékek, a lakatlan falvak és városok benépesítése. Egyformán buzgólkodtak e fontos feladat végrehajtásán a bécsi kormány és a gazdagabb magyar főpapok s főurak, mint az esztergomi és kalocsai érsekek, a váci és pécsi püspökök, Károlyi, Erdődy, Zichy, Eszterházy, Ráday és Schönborn grófok. Míg azonban emezeket kizárólag gazdasági szempontok vezették telepítési munkálatukban, addig a bécsi kormány az ország gazdasági felvirágoztatása mellett Magyarország elnémetesítését is célba vette telepítéseinél. Céljának elérésében támogatta az a kapóra jött körülmény is, hogy a roppant kiterjedésű magyar kincstári birtokok munkáskezek nélkül állottak. Ide azután főleg német telepeseket hoztak a német birodalom különböző vidékeiről. Német telepítések már a XAIT. század végén, közvetlenül Buda visszafoglalása után (1686) is történtek hazánkban. Különösen Pest megye, Buda és Pest közvetlen környéke tett szert korán német lakosokra. Az esztergomi érseke 1" svábokat és frankokat hozattak egyházmegyéjük területére. A T század elején még a Rákóczi-féle szabadságharc mozgalmas t n (1703—1711)' is folyton jöttek újabb és ú jabb bevándorló csapatok. Ekkor is főleg Pest megyébe telepedett le a német jövevények nagyobb része. Ezenkívül Esztergom, Csanád, Arad és Krassószörénv megyék egypár községe kapott új telepeseket. A Bánátba és Felsőmagyarországba már 1703-ban jöttek tiroli bányászok. 3 kuruccá lett 98, elesett 29 paraszt. Szaniszló és Csomaköz két-két hétig állottak pusztán; az előbbinek 10, az utóbbinak pedig 30 gazdája maradt. Vada, Csanálos, Fény és Válluj öt hétig voltak lakatlanok, a földek szántás-vetés nélkül maradtak; alig volt 3—4 gazda egy-egv községben, kuruccá lett Fényről 23, Vállajról 7 paraszt. Iriny két hétig állott üresen, kuruccá lett 24, megmaradt csak 3 gazda. Mezőterem és Nagymajtény két, Kaplony pedig öt hétig volt lakosok nélkül. Sok kárt szenvedtek a földbirtokosok is. így a nagykáro-lyiak közül Károlyi Sándornak 40.000, Eötvös Miklósnak 824«, Irinyi Zsigmondnak 6770, Szatmári Sámuelnek 745 forint kára volt. V. ö. Vármegyei jegyzők: 1705, Fol. 204—217 és Magyarország vármegyéi és városai: Szatmár vármegye története, Bagossy Lászlótól. 2 Vármegyei jegyzők: 1705, Fol. 177. 3 Budára és Pestre 1686—1687. érkeztek svábok, bajorok és osztrákok. Pestmegyei telepítések még: Jenő (1686). Isaszeg (1690), Dunaharasztá (1694), Pilisborosjenő (Weindorf) (1696). A XVll. század végén telepedtek le svábok
