Vonház István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)

Az 1720-iki telepítés

29 volt egy pár csizmának az ára, Salemben pedig 2 forint 50 kraj­cárért elegendő fehérneművel láthatta el magát az ember. A Bécstől Ulmig tartó útat ügynökünk ulmi ha jósmesterekkel hajón tette meg, de nem egyszerre fizette ki a viteldíjat, hanem részletekben egyik hajóállomástól a másikig. Az útiköltség vég­összege nem állapítható meg pontosan, mivel két esetben a hajóért járó díj egy tétel alatt szerepel az étel árával. Lássuk az egyes té­teleket! Zwentendorf'ban 22, Aggsbachban étellel együtt 49, Grein­ben 30, Langensteinban (?) 25, Lautban (Linzben ?) étellel együtt 50, Obersteinban (Ottensheim?) 25, Engelszellben 22, Engelharts­zellben 29, Passauban 25 krajcárt fizetett. Ha az említett két eset­ben a viteldíjat összesen 52 kr.-ra tesszük, úgy 5M> r. for.-ba került az út hajón Bécsből Ulmig. A hajón kívül sokat költött emberünk kocsira és lóra. Már az odautazás alkalmával is gyakran szállott ki a hajóból és kocsin vagy lóháton bejárta a környéket, minden bizonnyal, hogy tele­peseket, különösen pedig mesterembereket szerezzen. Fogatra azon­ban leginkább a sváb földön volt szüksége, mivel ezt a területet mindenütt kocsin utazta be. Csak azokat a tételeket soroljuk fel, amelyek kizárólag a kocsiért vagy lóért járó díjat foglalják ma­gukban, mivel a vegyes tételek úgy sem szolgálnak e tekintetben semmiféle tanulsággal. Fogatért költött az odautazáskor: Zwenten­dorfban 56 kr.-t, Fusslingban (?) 1 r. for.-ot és 25 kr.-t, Oberndorf­ban 40 kr.-t, Alt-Günzburgtól Ulmig 1 r. for.-ot és 19 kr.-t; a sváb földön: Ulmban 2 r. for.-ot, Biberachban május 5-án és jún. 5-án 50—50 kr.-t. Lóért fizetett útközben: Aschachban 50, Neustadt­ban 49, Weissingenben 59 kr.-t; a sváb földön: Weingartenben egy körmenet alkalmával, amelyen 12.000 lovas vett részt. U/2 for.-ot. Költségjegyzékünk némi tájékoztatást nyújt afelől is, hogy milyen díjazást kértek egyes hatóságok vagy magánszemélyek iga­zolványok kiállításáért. írásbeli munkálatokért vagy másféle tény­kedésekért. A bécsi haditanács 5 rajnai forintot kapott ügynökünk útlevelének kiállításáért: Károlyi Sándor nyilt levelének németre fordítása és további két példanyban való lemásolása Salemben 1 r. forintba és 50 krajcárba került; Felvinger biberachi nyomdász hir­detések (!) kinyomtatásáért 5 r. forintot kért; postára összesen 1 r. forint kellett az egész sváb út alatt. Személyes szolgálatokért fizetett borravalókról, továbbá ala­mizsnákról is pontosan elszámol ügynökünk. Egy weingarteni né­met kalauznak (vezetőnek) í r. for.-ot és 50 kr.-t adott fáradságá­ért; a heggbaclii bernátrendi apácák klastromában, ahol május 18-tól 29-ig mint vendég tartózkodott, elmenetelekor a következő borravalókat osztotta szét: a konyhamesternének 2, a pincemester­nének szintén 2, a vendégházba tartozó szolgának és szolgálónak U/2, a lovászmesternek, lovászoknak és kapúőrzőnek 2% r. forin­tot. Ugyanitt a klastrom részére 5 r. for. alamizsnát adott át a fe­jedelemasszonynak, a boldogságos Szűz oltárára pedig U/2 r. for.­ért gyertyát vett. A budai felső vár parancsnokának szolgája 50 kr., a pesti németek, akik a sváb telepeseket őrizték, 1 r. for.,

Next

/
Oldalképek
Tartalom