Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Krudy Gyula: Egy élettörténet

— Akkor néznétek meg csak igazán Jósát, ha nem volna nyiri vinkó a világon! Hősünk elgondolkozott. Ugyan milyen Is a nyiri vinkó, amely ilyen befolyással van az emberek életére! * A nyiri vinkó! Hát hiszen tudjuk, hogy van, itt terem az orosi kertekben, a Sóstó felé és mindenütt, amerre ez az áldott homok ér. De hát miköze a vinkónak az emberek életéhez, az issza, aki akarja, nincs róla törvény hozva, hogy mindenkinek nyiri vinkóval kell élni. — Nem ugy van az, — mondta erre Kálnay László, akinek bölcsességeire még sokan mosolyogva emlékeznek a helybeli öreg urak közül, — odaát, tul a Tiszán, Zemplén felé azért másfajtájuak az emberek, mert másféle bor terem a talajban. Más a bor, más az ember. Lehet, hogy rosszabbak, lehet, hogy jobbak, annyi bizonyos, hogy a honfoglaló magyarok közül itt csak azok maradtak, akiknek smakkolt a nyíri vinkó. — Maradt itt más is, — vetettem ellene. — Debizony nem maradt, — erősködött a hajdan nagyitalu és jóizü mondásu Kálnay László, — mert már Anonymuszban is meg vagyon irva, hogy mikor a magyarok honfoglaló utjukban a mostani Zabolch vármegyébe érkeztek: fecerunt magnum áldomás. Másszóval nagyot ittak. És csak azok maradtak, akik lerészegedtek, hogy nem birtak tovább menni. Ezt az ittmaradást tehát a nyiri vinkó okozta. Mennyiben volt igaza a furcsa bölcsnek, ezt most már, ezeresztendő elteltével nagyon nehéz ellenőrizni. Annyi bizonyos, hogy másféle bor, mint a vinkó, nem termett ezen a vidéken, amig csak meg nem jelent a Perenoszpóra nevü idegen ur és arra kényszeritette a bortermelőket, hogy ujitsák, nemesitsék szőleiket. 30