Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Fehér Gábor: A Náci születésnapja
csend. Egy-két perc múlva Tisza felállott. Azt hittük, távozni ajklar, de csak az ablakhoz ment. Figyelmesen nézett kifelé. A rektor felhasználta ezt az alkalmat. — Köszönje meg valamelyikőjük a látogatást, szóljon hozzá egy pár szót. Az emberek összenéztek. A tegnapi kudarc után nem nagy kedv nyilatkozott a szónoklásra. De a bálványozott Balogh Ferenc óhaja parancs volt. Végre Nyikos Barna jelentkezett. Én megpróbálnám — nagytiszteletü ur... csak ne volnának olyan kellemetlen szemei. — Tegye meg, Nyikos ur, áldja meg az Isten; tegye meg a kedvemért, — kérlelte a professzor. Nyikos intett, hogy állja a szavát, de közben a fogai összeverődtek a nagy bátorságtól. Tisza ezalatt visszatért és a professzorhoz fordult. — Nem nézünk meg még egy másik cétust, nagytiszteletü ur? De a rektor lekényszeritette a székre. — Méltóztassék helyet foglalni még egy percre, a Grand Hotel meg akarja köszönni a látogatást, — szólott mosolyogva. A miniszterelnök leült; nagy csend lett. Mindenki Barnára nézett. És ekkor... komor sejtelmek kezdtek ébredezni a lelkekben. Ugylátszott a Grand Hotel becsületének vége lesz. Mert a szónokjelölt kék és zöld volt... felemelkedni meg semmi módon nem akart. Közben mindinkább kinos lett a csend. Zavarban volt már a professzor is. Végre kínos mosollyal ráiszólott az önkéntes áldozatra. — Nagyon kérem... legyen szives... Az píedig sápadtan, zölden visszaintett, hogy: nem. És ezzel el is veszett az összes remény. Most már mindenki csak maga elé nézett, hit nélkül várva valami mente csodát. 146