Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Fehér Gábor: A Náci születésnapja

-szerzőhöz fordult,, aki közben versenyt pirosollott a fáklyával. — Ön irta ezt a cikket ? — kérdezte. — Igen. — Bocsásson meg, hogy akaratlanul elolvastam belőle pár .szót. ön újságíró is? — Igen. — Az nagyon nemes, mondhatnám, szent foglalkozás. De nagyon nehéz is. Az ilyen embernek mindig vizsgálnia kell magát, hogy csak olyat irjon, ami legszentebb meggyőződése. £s ez az önellenőrzés kinos lehet. — Igen, — felelt a hörcsög harmadszor is, miközben -szeretett volna valahol másutt lenni. A miniszterelnök pedig Salétromhoz fordult. — Ki az, aki szemben ül velem, ott az asztal végén ? — kérdezte. — Az a prézes. — Mi van annak a poharában ? — A hangvilla. Mindig igy szokott inni Tisza most Pinkászt szólitotta meg: — Tiszteletes ur, miért tartja a hangvillát a borban i Az kivette a hangvillát és a részeg ember tempós nagyképüsködésével felelt: — Kegyelmes Ur, ez az öreg szerszám még az apámé volt, most meg velem dolgozik a kántusban. Mivel pedig én magam is azért szeretem a kántust, mert utána kántusivás van, azt hiszem, neki is jól esik, ha megosztom vele, ami akad. — Énekeljenek valamit, — inditványozta a rektor, aki lassanként kezdte magát beletalálni a helyzetbe. Mindenki tudta, hogy a «Vékony deszka kerités»-t kell énekelni. Középfinoman ment, a tenor nem brillirozott. A nagy ember könnyű főhajtással köszönte meg a figyelmet. Azután pedig.... csend lett. A hangulat befagyott végképpen. Egy szó ha elhangzott, annál kietlenebb lett utána a 145 11*