Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Jósa András dr.: Emlékeimből

Ekkor — gramatista koromban, első szépirodalmi olvasmányom nekem is Robinson volt. És mig csak el nem olvastam a könyvet, se ebéd, se vacsora nem kellett nekem. Hisz Robinsonnak se volt, mégse halt meg éhen. S ha megkérdezték volna tőlem akkor : »mi akarsz lenni : muszka cár-e, vagy Robinson ?« — biztosan az utóbbit választottam volna. S talán ma se tennék másként. Hiszen Robinsont kevesebb veszély fenyegette, mint egyik-másik cárt a muszkák nagy birodalmában. De ugyanakkor az a — mindnyájunkkal közös ösztön is megmozdúlt bennem, hogy bőrünket félteni jó. Érzik ezt suttyomban azok is, akik az ellenkezővel vitézkednek. * * A 48—49-iki szabadságharc hősei között a legvitézebbeknek tartották a 3-ik, 9-ik és ir-ik zászlóaljak honvédéit: a vörös sapkásokat. Csaknem teljesen művelt elemekből álltak e zászlóaljak. A 3-ik zászlóalj nagyváradi volt, hazámbeliek. Őrnagyuk Gosztonyi Antal volt, a vitézek legvitézebbike, akivel 49 után szoros barátságban állottam. — Te Tóni, mint legkompetensebbtől kérdem tőled, igaz-e az, hogy ti a csatában sohasem féltetek. Igy hallottam ezt minden puskaport szagolt embertől. — Barátom — mondá — mentül gyávább valaki, annál jobban henceg. Nincs egészséges ember a világon, aki ne szeretné az életét, tehát ne féltené. Megvallom, hogy a csaták kezdetén engem is meglepett mindig a félelem, de leküzdötte azt bennem a hazafiúi érzés és kötelesség, s aztán ágyúszó, puskaropogás és harci zaj és lárma között teljesen megszűnt. * * * No hát, mikor Robinsont elolvastam, én is szerettem volna mint hajótörött Juan Fernandez szigetére jutni, de .zokon vettem tőle, hogy ezen szándéka előtt miért nem ta115 8*