Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Jósa András dr.: Emlékeimből

núlt meg úszni, és engedte magát a hullámok által csak úgy véletlenül partra vettetni. Első dolgom tehát — mielőtt Robinson lehetnék — az: volt, hogy pár hét alatt annyira megtanúltam úszni, hogy a nagy próbát letettem s így az úszómesteri oklevelet 11 éves koromban elnyerhettem. A nagy próba abból állott, hogy a candidusok a Margitszigetről a Bomba-térre, onnan 5 percnyi szünet után, két kísérő csónak között a Nemzeti uszodáig úsztak, amely uszoda a pesti oldalon közvetlen a lánchid alatt horgonyzott. A lánchíd oszlopai még akkor az alapozás stádiumában voltak. Sűrűn egymás mellé levert gerendakerités pótolta a mai caissonokat, és szivattyúzták ki belőle a vizet, hogy a munkások szárazon dolgozhassanak. Soha se tudni, mire jó az, ha valaki szabadúszó. És ennek köszönhetem, hogy egy negyed órára az ország legeslegfőbb felebbezési fóruma lettem, aminek a története következő. 1847. december hónapjáról beszélek. Apám akkor királyi táblai bíró volt. Akkor még csak tizenhatan voltak ebben a méltóságban, most pedig majd annyian vannak, mint a tarka doktor. A királyi táblának ott volt helye, ahol a diétának, tehát 1847-ben Pozsonyban. Az országgyűlésen jelen volt, hogy eseletg rögtön bíráskodhassék a felségsértők felett — felszólalási és szavazati jog nélkül. Az országgyűlés elnöke a perszonális volt, — azon időben Szerencsy — aki a királyi táblának is elnöke volt. Apámmal és Dőry Gáborral, aki szintén kir. táblai biró volt, utaztunk fel szigorú télben Budáról Pozsonyba gyorsparasztokkal. Korán reggel indultunk és éjjel 11 óra tájban koromsötét éjben érkeztünk a Duna partjára, Pozsonnyal szemben. A Duna erősen zajlott és így a csolnakosok életük veszé116