Szohor Pál: Nyíregyháza az örökváltság 100. évében (Nyíregyháza, Jóba, 1924)

I. RÉSZ. A régi Nyíregyháza. - 6. Szohor Pál: Nyíregyháza város története

180áll feltevése annak, hogy fejedelmi birtok volt s mint ilyen nem gazdátlan, hanem előkelő ur tulajdonát képező jószág, nem is kerülhetett adományozás alá. Dús legelői a fejedelmi ménesek és gulyák számára bőven termették a tápláló füvet; tavai és erdőségei bőven szolgáltak vadakkal a főúr és cselédsége asztalára. A körülfekvő Királytelke, Igricze elnevezések is megerősítik e véleményt. Az első irott nyom 1219-ből való; a váradi regestrum 7. §-ában találkozunk először a Nyír falu elnevezéssel. Utána egy évszázadig ismét homály fedi multunkat. Ez az évszázad különben se volt alkalmas a fiatal alapítás megszilárdulására. 1240-ben tatár lovasok gázolják le a magyar rónán sarjadó életet, hogy megnyissák sorozatát annak a sok-sok csapásnak, melyet e nemzetnek a jövőben még végig kellett élnie. A tatár hordák bizonyára nem kímélték meg Nyíregyházát sem, de a község magában hordta természetes fekvésénél fogva az élet csiráit, melyből uj hajtás fakadt. Másodszor a pápai tizedjegyzékben látjuk nevét 1333-ban. 1307-ben Róbert Károly király a több vármegyére kiterjedő ecsedi uradalmat a Báthory-családnak adományozza s ezzel Nyíregyháza évszázadokra megszűnt sorsát önállóan intézni. Története csak annyiban van, mert tárgya a vele történt eseményeknek; hű lakosai vérrel és vagyonukkal fizetnek szeszélyes uraik önkényének; kényszerűségből vesznek részt gazdáik villongásaiban, sínylődnek s mégis ragaszkodnak a földhöz, mely élteti őket. A község erőszakos foglalás, kierőszakolt birói ítélet, vagy öröklés által folytonosan gardát cserél s igy természetes fejlődésről szó sem lehetett. Országbírók, nádorok, sőt fejedelmek sorozták birtokaik közé s hogy nem fejlődött uralmuk alatt e hely, melynek áldott földje az anyagi gazdagodás minden kellékével bir, annak csupán az örökös harc volt az oka; mert ahol vihar dúl, ott a természet nemfejlődhetik. Háromszáz éven át birja Nyíregyházát a Báthory-család, amikor is II. Ferdinánd alatt (1619—1637) Bethlen Gáborra szállott.