Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

A nyíregyházi "Perese halom"

addig a hus megfőtt. Majd a táltos a hust a telttömlőket és boros edényeket egy kapu szárnyra helyezve ég felé emelte, az isteneknek bemutatta s az isteneket sorba meghitta az áldomásra. Majd az ételhordók a szent kanalat és a megtöltött boros kupákat kiosztották az egybegyűltek között s igy lakmároztak. Hogy őseink lovat áldoztak, bizonyítja Béla király névtelen jegyzője, aki leirja, hogy »Ound a hét magyar egyike, Ketel és Turczol hadnagyokkal együtt a Tarczal hegy tetejéről áttekintve a rónaságon, egész a szem határig kimondhatatlanul megkedvelték ezt és azon helyen leölve egy kövér lovat, pogány szokás szerint nagy áldomást csináltak. Úgyszintén olvassuk ugyanott, hogy a hét magyar ketteje, Tuhutum és Tas, Szabolcsai, Előd fiával együtt az ország határait a Meszes hegységnél megállapították : miről tudumást nyervén Árpád és az ő főemberei nagy vígsággal örvendezének és pogány szokás szerint áldomást rendezének s utána egy hétig tartott a dáridó. Mutatkozván is a lakmázókon a feíköszöntött boritaí hatása. Őseink hűség esküjőket — szerződések kötésekor — vérrel pecsételték meg. Álmossal, akit még az ős hazában választottak meg fejedelmül ; vérszerződést kötött a magyar. Ugyanezt tették Európában a hajdani szitytyák és dánok. Ázsiában a lidiaiak, karománok, örmények, médek és arabok. A szittyák — Herodotos szerint — szövetségkötéskor igy áldoztak : nagy cserép edényben borral keverik a szövetkező vérét, megszúrva késsel