Kemény György: Szabolcs vármegye gazdaság-földrajzi monogárfiája (Budapest, 1913)

Történeti vázlat

agyonsújtott területeken buján tenyészett a gyom és gaz és elszaporodott a vad és szárnyas. Mindössze az állattenyésztés mondható némileg virágzónak e korban, mert a gazdag legelőkön könnyű volt eltartani a marhaállományt s a fenyegető veszély elől is könnyebb volt biztonságba helyezni, mint a vetést, melyet vagy az ellenség tiport"le, vagy a gyakori árvizeknek lett martaléka. Kereskedelem és ipar sem fejlődhetett ily viszonyok közepette. Az a néhány iparos czéh, mely e korszakban létesült, előállított czikkeivel még a helyi igényeket sem tudta kielégíteni. A kiváltságokkal védett helyek a többiek fölött előnyben voltak ugyan, de csekély számuk miatt — mindössze három volt 1613-ban a vármegyében: Kálló, egyszersmind végvár, Nyíregyháza és Nyírbátor, — az egész vármegyére hatással nem lehettek. Tetemesen javultak az állapotok az 1711. évi szatmári béke után. Király és nemzet egyformán érezte a folytonos harczok s ezeknek nyomában járó állapotok tarthatatlan voltát. Békét óhajtott mindenki; rendet és reformokat úgy a köz-, mint a magánviszonyokban. Az 1715., majd az az 1720. évi összeírás szomorú képet tár elénk a vármegye viszonyairól. 1715-ben 14.733 köblös szántó, 51 köblös irtvány, 2.765 köblös kaszás rét volt mindössze kimutatható, a többi vagy gazdátlanul hevert, vagy az árviz tette használhatatlanná s a 131 községben, — melyek közül 5 mezőváros, 3 curiális, 122 úrbéres és egy lakatlan puszta — 26.324 lélek, (2.250 nemes, 52 pap és tanító, 23.992 jobbágy és 30 zsidó) lakott, az önálló háztartások száma pedig alig érte el a 2.140-et. A beállott békés állapotnak tulajdonitható-e, vagy pedig a pontosabb összeírásnak, nem tudhatni, 1720-ban a 131 községhez már 45.547 köblös szántó, 65 '/t köblös irtvány és 5.700

l/i köblös kaszás rét tartozott, míg a háztartások száma 2.698, melyekből 58 nemesi, 33 polgári, 1.793 jobbágy, 125 zsellér és 689 szabados telek volt. Egyébiránt új telepes helyek is alakultak, mint Nyír-Adony (1712), Timár (1718), Nyíregyháza (1753). A birtokviszonyokban is óriási változások állottak be e korban. A félvármegyét elfoglaló Rákóczi-birtokok, részint vétel, részint királyi adományozás útján az Esterházyaknak és Károlyiaknak jutottak birtokába, míg a Barkóczy- és Palocsay-birtokokat a Desewffyek foglalták el. A régi földesurak közül a Kállayak, Vayak, Forgáchok, Jármyak stb. tarthatták meg zavartalanul birtokaikat. Legjelentékenyebb változást! azonban a Hajdu-kerületek kiszakitása s önálló vármegyévé alakítása idézett elő, a mikor is Szabolcs vármegyét jóformán legtermékenyebb területétől fosztották meg. Lipóttól II. Józsefig a vármegye történetében a lassú, de biztos fejlődés mozzanatait észlelhetjük. Az elpusztult népesség részint természetes szaporodás, részint pedig a telepítéssel kapcsolatos bevándorlások