Kemény György: Szabolcs vármegye gazdaság-földrajzi monogárfiája (Budapest, 1913)

Történeti vázlat

5 útján annyira megszaporodott, hogy 1780-ban a vármegye 128 községében 68.878 lakost tudott kimutatni a hírhedett II. József-féle összeírás, a melyek közül 19.011 katholikus, 41.385 református és lutheránus, 104 gör. keleti és 1.389 zsidó. Különösen feltűnő nagy volt a zsidóknak szaporasága és beözönlése, a mennyiben rövid 60 év alatt számuk 30-ról majd 1400-ra emelkedett. Mindenesetre annak következménye, hogy a békés fejlődésre meglévén minden előfeltétel, a kereskedelem, — mely éppen úgy, mint manapság, már akkor is zsidó kézben volt, fellendülhetett és nagyobb tömeget is leköthetett. A kereskedelem mellett már az ipart is többen űzik e korban, bár többnyire csak mellékfoglalkozásként. 1720-ban az önálló iparosok száma 87, még pedig 2 ács, 2 borbély és sebész, 25 csizmadia, 10 kovács, 3 mészáros, 19 szabó, 9 szűcs, 8 timár, 4 varga és 2 ismeretlen foglalkozású. A vármegye 128 községéből csupán 6 helyen találtak önálló iparost, ú. m. Cserepes-Kenéz, Kisvárda, Nagykálló, Szalóka, SzentMihály és Újváros (Balmazújváros). Önálló molnár egy sem volt a vármegye területén 1720-ban. Az 51 úrbéres malomban többnyire jobbágyok űzték mellékfoglalkozásként a molnármesterséget. Nagyobb lendületet az ipar csak akkor vett, midőn a XVIII. század végén az iparosok czéhekbe tömörültek. 1828-ban már 258 az önálló iparosok száma. A kisiparosok mellett nagyobb iparvállalatok is alakulnak lassanként. így több uradalomban van pálinkafőző. A bezdédi gőzerőre van berendezve s üzemét tekintve, egyike a legnagyobbaknak az országban. 1812-ben Vencsellőn bőrgyár létesül; Pócspetriben később eczetgyár, Mihálydiban olajmalom áll fenn, Kállón pedig serfőző. A szegényebb néposztálynak a földmívelés mellett fontos keresetforrása a salétromfőzés. Néhol az egész község ezzel foglalkozik, mint Apagy, Napkor, Berkesz, Vencsellő, Pátroha, Tass, Ibrány, Sóstó, Demecser stb. Egyébiránt a vármegye gazdasági életének fellendülését az áldatlan politikai viszonyok mellett egyéb localis jellegű okok is nagyban hátráltatták. így a gyakori árvizek folytán visszamaradó vadvizek, kiöntések, elszaporodott tavak, járatlan utak s különösen a Tisza mentén a magas vízálláskor fellépő vizárja, mely a határban való gazdálkodást néha évek hosszú során át megakadályozta. így az 1720. évi nemesi összeíráskor a panyolaiak arról panaszkodtak, hogy földjeiket a vadvizek miatt már 7 éve nem mívelhetik, mig a szamosszegiek már 16 éve s ez utóbbiak már csak gyümölcsből élhetnek, mert azt nem viszi el a viz. Ily körülmények között a lakosság nem tudván saját határában megélni, más vár-