Simkó Gyula: Nyíregyháza és tanyáinak települése (Kolozsvár, Steif Jenő, 1909)
2. A benépesedés története
dicto oppido ducentos octuaginta sex hospites existere, ez nem az egész Nyíregyháza területén levő lakosságot, hanem csak a Károlyi részen levőt jelenti. Ha így számítjuk Nyíregyháza lakosságát, akkor 1720 után tényleg nagyon apadt a száma, 1744-ben 43 jobbágy, 1 10 évvel azután a betelepítés előtt csak 28 lakos van helységünkben. Ilyen egyoldalú adatok nyomán mutatta ki Lukács, hogy fogyott a lakosság. De ha megnézzük a conscriptio címét, amely kimutatja, hogy a Báthory-provisoratushoz tartozó dominiumokról van szó, 2 amelyben tehát Nyíregyháza másik fele, a Falocsay—Dessewffy birtok nincs benn, mert ez nem tartozott ahhoz és azelőtt az ecsedi uradalom lakosairól, jobbágyairól szóló összeírásban sem szerepelt 1601-től kezdve, mert ebben az évben kivétetett az uradalomból, mint külön földesúri tulajdoniakkor mindjárt tájékozva vagyunk, hogy ezekből Nyíregyháza lakóinak számát nem lehet megállapítani. Egyedül az 1715.és 1720.-Í megyei conscriptio tájékoztathat biztosan, 3 amely szerint Nyíregyházán ebben az évben 96 család van, így a betelepülés idején 400—500-ra tehetjük a helység lakóit, tehát 1720. óta növekedett (és nem fogyott) a lakosság száma A telepítés évéig, 1754-ig a 96 családból feltétlenül kiköltözött több család, (hogy e feltevésemet mire alapítom, arról később lesz szó), 4 de vegyük a legjobb esetet, hogy mind itt maradt, még akkor is volt oka Károlyi Ferenc gróf panaszának a megye előtt, hogy puszta a földje, „csak a szél fújdogálná helyét", mert a legjobb esetben, ha egy-egy jobbágy-házhelyhez 28 hold szántóföldet veszünk (ahogy azt a helytartótanács megszabta Mária Terézia idején, ámbár Nyíregyházán ennyi földet a telepítés előtt sohasem szabtak egy1 Gróf Károlyi-nemzetség levéltára. Ladula 46. nro. 34. (conscriptio.) a Gróf Károlyi-nemzetség levéltára. XCV1I1. fasciculus ad Báthor. 3 Lásd a conscriptiót Lukács Ödön könyvében. , 4 Az 1755.-Í conscriptióban 50 ős család van. Gróf Károlyinemzetség levéltára. 1755. lad. 44. nro. 88.