Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Géger Melinda: Képtár a jelennek: a modern gyűjtemény
JUBILEUMI KÖTET ratív formaelemeket ötvöző egyéni nyelvezet megteremtése felé építkeznek. Az ábrázoló igényű formaadás és az absztrakció között sokféle árnyalat bontakozik ki. Bors István művészetére a Henry Moore 1968-as budapesti kiállítása volt meghatározó, Szabados János Bálint Endre-féle népi motívumokra alapozott szürreális jeltörténet egyéni változatát művelte, míg Szekeres Emil Martyn Ferenc hatása alatt dolgozta ki stilizált tárgyformáit. A pécsi művészeknél erőteljesebb, a somogyiaknál enyhébb az absztrakció felé való közeledés. A két rendezvény, a Tavaszi Tárlat és a Dél-Dunántúli Területi Szervezet kiállításainak összeolvasztása és földrajzi kiterjesztése érlelete meg a 70-es évek első felében a kaposvári helyszínű Dunántúli Tárlatok gondolatát - nem titkoltan Kaposvári művészeti központtá emelésének és egy dél-dunántúli - pannon művészeti nyelvezet kimunkálásának reményével. Ez utóbbi jegyeit művészettörténészek (Hárs Éva, Pilaszanovits Irén) kevésbé, irodalmárok, mint Takáts Gyula hangsúlyosabban vélték felfedezni a dél-dunántúli művészek munkáiban. Az I. Dunántúli Tárlat országos kitekintésű rendezvényként, a stilisztikailag nem behatárolható, sokféle gyökerű pannon szellemiség felidézésével a kortárs művészet többféle irányát célozta meg. (A somogyiak közül Szabados János ekkor indítja Dunántúli legendárium sorozatát, Honty Márta és Weeber Klára szobraiban a népművészet illetve folklór hagyományaiból leszűrt, stilizált grafikai és plasztikai értékek kapnak hangsúlyos szerepet. Bors István a kovácsoltvas anyagú paraszti munkaeszközök formai értékeit hasznosító, drámai szürreális plasztikákról ekkor tért át az archaikus kultúrák tanulságait felhasználó szatirikus társadalombírálatra.) A tárlatok emblematikus művészeként kérték fel 1973-ban Reich Károlyt, illetve a kiállítás iparművészet irányába kiszélesítő megújításakor 1982-ben Borsos Miklóst. A tárlat a dunántúli régió képző- és iparművészeinek továbbá ipari formatervezőinek kiemelt kiállítási fórumaként funkcionált, és a 70-es évektől a 80-as évek végéig hét alkalommal került megrendezésre. E demonstratív kiállítások megrendezése nyomot hagyott a helyi gyűjteményekben is. A megyei és városi tanács vásárlásai következtében kialakult egy jelentős műtárgycsoport - nem kis mértékben az országos vásárlások leosztása következtében. Bors István: Trónus, 1972 ' 1 J| gZJf "'« j H ■■■ sül SpS i K , JP KI I 11 y 11 ■ Sugár Imre megyei elnök beszél a Somogyi Képtárban. Mellette Mészáros Balázs megyei múzeumigazgató, 1982 Reich Károly: Dunántúl, 1973 Gyűjteménygyarapítás a 70-es években A központilag szervezett állami vásárlások 1956 után kezdődtek országszerte. A kétezrelékes beruházások a Képzőművészeti Alapon keresztül zajlanak, majd 1965- től elindult az un. kétmilliós táblakép-vásárlási program, amelyben az állam több műfajra kiterjedő műtárgyvásárlási és elhelyezési szisztémát valósított meg, és amely egészen 1981-ig tartott. A megvásárolt műveket a Képzőművészeti Alap nyilvántartásba vette, raktározta, majd könyvjóváírással elosztotta a közintézmények és közgyűjtemények között. Hozzá kell tennünk, hogy általában a képzőművészek másodvonala küldte be vásárlásra az anyagát, a nagymesterek szinte soha. A 60-as évek során az állami vásárlások alig-alig jelentek meg a gyűjteményben. A központi beszerzések anyagát tekintve mindössze a Magyar Nemzeti Galérián át (itt gyűjtötték össze az összes grafikát) került a Rippl-Rónai Múzeumba 107 db sokszorosított
