Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Géger Melinda: Képtár a jelennek: a modern gyűjtemény
100 ÉVES A MÚZEUM Gáts Tibor, Honty Márta és Bors István Szovjet katonák a Somogyi Képtárban. Felszabadulási Tárlat, 1985 Donáth Péter emlékkiállítás megnyitója, 1998. Géger Melinda művészettörténész és Ascher Tamás rendező eleinte folytatta azt a hagyományt, amely alapján a múzeumban minden ősszel a Somogy megyei képzőművészek kiállítására került sor Őszi Tárlat címmel. 1960-as évektől e tárlatok nyújtják az első bemutatkozási alkalmakat Lóránt János, Csiszár Elek, ifj. Schwierkiewicz Róbert, Tiszamarty Krisztián - későbbi nevén Frey Krisztián, Kő Pál, Kecskeméti Sándor, Csorba Simon (László) és mások, köztük a megye utánpótlását jelentő legfiatalabb, immár harmadik nemzedéknek. A tömeges bemutatás elve ekkor még gyakran érvényesült: amatőr és hivatásos képzőművészek együtt állítottak ki, ami a színvonalat eléggé vegyessé tette. A hivatásos és amatőr kategóriák elkülönülése a 60-as években kezdődött meg, és az évtized végén a nagy megyei tárlatok megjelenésével már természetes lesz. Kecskeméti Sándor kiállítása a Kaposvári Galériában, Pogány Gáborral és Újvári Jenővel, 1980-as évek második felel A 60-as évek közepén a művészetpolitikai meggondolások következtében átszervezték a csoportkiállítások rendszerét. E kiállítások nagyobb súlyát mutatja a megnyitók időpontjának megváltoztatása. Míg a korábban hagyományos Őszi Tárlat a karácsonyi vásárlások miatt általában ősszel - november-december, majd októberi dátummal - nyílt, a helyükbe lépő új rendezvény, az I. Tavaszi Tárlat áprilisi időpontra került, és 1967-től kezdve a felszabadulási évfordulóhoz kötődött. Az új irányvonal mögött az állt, hogy a hatalom egyre nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a régió kulturális fejlődését demonstrálja. Ehhez szellemi háttereként a megyéből elszármazott művészeket legalább egy-egy kiállítás erejéig visszahívja. A tárlat 1967-es indulása a helyi és elszármazott művészek nagyszabású felvonulásának számított Ispánky Józseftől és Reich Károlytól Martyn Ferencen át Bencsik Istvánon és Szász Endrén át Klimó Károlyig és Varga Hajdú Istvánig. A meghívottak kiválasztására alkalmazott automatikus módszert azonban joggal marasztalta el szakmai kritika, olyannyira, hogy a területi szervezet a 70-es évekre a tárlat színvonalának emelését tűzi ki céljául. (Somogyi Soma László, Csurgói Máté Lajos neve mutatja, hogy ez a kiállítás is a korábbi megye: tárlatok eklektikájával volt mérhető.) A megyei tárlatokhoz viszonyítva a hivatásos képzőművészekre alapozott, és így kevésbé volt nyitott a Dél-Dunántúli Területi Szervezet. A Dél-Dunántúl hivatásos képzőművészeit tömörítő csoportosulás 1964-től 1970-ig szervezett négy kiállítást a megyeszékhelyeken. E bemutatók - egy nagyobb régió művészeti keresztmetszeteként - hozzájárultak ahhoz, hogy sok művészben felerősödjön a megújult for- mavilágú kísérletezés és a modern európai áramlatokhoz való kapcsolódás igénye. Az anyagon végigtekintve úgy tűnik, hogy stiláris megformáltság szempontjából egységet nem képez, és szellemileg is csak áttételes módon, rokoníthatók az egyes alkotók. Közös jellemzőként inkább a többféle hatást ötvöző, tágabb hagyományokra figyelő tájékozódás említhető, amelynek határait Martyn Ferenc, Bartha László, Bálint Endre illetve Bernáth Aurél jelöli ki. A somogyi idősebb generáció a tájélmény konstruktív felfogásának irányába törekszik, amiben Lóránt János hatása egyértelműen lemérhető. A fiatalabbak a szabad asszociációra épülő és nonfigu180
