Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Kapitány Orsolya: Tárgyak között
JUBILEUMI KÖTET A lapokat, a halászati termet kivéve, Gönczi Ferenc saját költségén állíttatta elő, népszerűsítve ezzel is a néprajzi fotógyűjtemény anyagát. Több mint tíz év gyűjtőmunkájának eredményeként állt össze a bemutatásra szánt anyag, ami a raktáron maradttal együtt alapjává vált a további fejlesztésnek. Tárgyak között A múzeum megnyitása után alig egy évre, az egyesület életében nyolcadik alkalommal, újra költözni kellett a raktári anyagnak, köztük a nagyobb méretű néprajzi tárgyaknak is. Gönczi azt hitte, hogy a kiállítás megnyitásával a múzeumügy nyugvópontra jut. „Gyűjtjük az anyagot, azokat feldolgozzuk, a ki nem állított anyagot raktárszerüleg rendszeresen kezeljük s várjuk az időt, amidőn a múzeum épületet felépíttetjük, s oda véglegesen elhelyezkedve egy új, a fejlődést biztosító helyzetbe juthatunk. A mi múzeumunk úgy látszik örökös vándorlásra van kárhoztatva:' Ekkor a főispáni istállóba voltak kénytelenek 80 ládányi anyagot és a nagyobb néprajzi tárgyakat bepakolni, amiről Gönczi ezt jegyezte fel -.„Valóban felháborító szégyenle- tesség! Múzeumi tárgyak istállóban!" Sürgősen intézkedett a helyzet megoldása érdekében és a törvényszéki palota egyik nagytermét megkapták (144 m2), ami egy újabb költözést, tárgymozgatást vont maga után. Az ezt követő időszakban a múzeum ügymeneteléből kitűnik, hogy tovább folyt a néprajzi gyűjtemény gyarapítása, de már nem olyan intenzitással mint korábban, hiszen már csak kiegészítésre törekedett a múzeum vezetője. 1938-ban Karádon, Kisbajomban ésTörökkoppányban 77 db fehérhímzést gyűjtött be egyszerre, mely- lyel úgy hitte és írta is „letaroltuk ezen községekben a még utolsóul maradt fehér hímzésekből mindent." A pásztorfa ragásokgyűjteményét isfokozatosan kiegészítette.Tóth Mihály számadó juhásztól több ízben rendelt, 1942-ben 12 darabot, köztük 2 hosszúfuruglát, 2 gyufatartót, 2 sótartót, 2 borotvatartót, 2 tükröst, 2 botot. Cserép János marcali juhásztól származó kollekciót is szerette volna bővíteni, illetve másolatot készíttetni az egyik borotvatartóról, mert „valaki ellopta a múzeumból”, írta a pásztorembernek levélben. Gönczi Ferenc 1941. december 9-én kelt levélére azonban már nem kapott választ, mert a levél visszajött„meghalt!"felirattal. A gyűjteményfejlesztés - a pásztorművészet területén - ebben az időszakban szinte teljes egészében megrendelésszerűen zajlott. Levelezésben állta Kapoliakkal, Kálmán Istvánnal, de mindig számíthatott a lászlómajori Tóth Mihályra is. Gönczi segítette a faragókat, akiknek megélhetési forrásává vált a faragás. Kálmán Istvánnak 1934 augusztusában az alábbiakat írta: „Levelét megkaptam. Az elkészített farag- ványokat majd csak szeptember 16-án vasárnap hozza be Kaposvárra. Olyan régóta nem írt, s nem hozta be a megrendelt faládikákat, hogy már elfelejtettem, hogy kinek a részére volt. Azt nem biztosíthatom, hogy mindent megveszek, amit én nem vehetek meg, azt majd kiállítjuk, mert Kaposváron szeptember 22 és 31 között kiállítás lesz." A néprajzi értékek megörökítésének sajátos módját választotta némely festőművész. Soós Istvánnak ajánlólevelet írt Gönczi, hogy Szennában, Zselickisfaludon, Attalában, Csökölyben, Csurgónagymartonban, Somogyacsán, Törökkoppányban le tudja festeni a népviseletbe öltözött embereket és e munkájában a falvak előjárói segítsék. E festmények közül 5 db a múzeum képzőművészeti, a szennai temető fejfáiról készült vízfestményei (7 db) a néprajzi gyűjteményt gyarapítják. A múzeum életében jelentős állomás volt az 1936-os év, amikor a Vallás és Köz- oktatásügyi Miniszter 10.058/III. szám alatt az egyesület gyűjteményét közgyűjteménnyé nyilvánította. Ezután a múzeum további helyiségekkel bővült, de a fő probléma a raktározás gondja (a Törvényszéki Palota nagytermének a kiváltása) továbbra sem oldódott meg. 1938-ban az egyesület működéséről szóló jelentésében az ügyvezető igazgató részletesen írta pénzügyi nehézségekről, és arról, hogy ennek következményeként a néprajzi tárgyak száma is jóval kevesebbel gyarapodott. Az 1937. évi 797 darabbal szemben 188-al növekedett, ami 609 darabbal kevesebb az előző évinél. A II. világháború visz- szavetette a múzeum működését. 1943-tól fő feladat volt, az esetleges légitámadások elől, a gyűjtemény legértékesebb részének a városból való kimenekítése. A textilek nagy része beládázva a Róma-hegyi Rippl-Rónai villába került, a többit a városszéli Orgel-féle Fekete tanyára (főleg faragások) vitték, illetve Lengyeltótiba, a vármegye által megvásárolt gr. Zichy Béla féle kastélyba (pásztorfaragások, kisbundák, szűrök). Sétabot, id. Kapoli Antal munkája 1927-ből Madaras mintával hímzett ünnepi férfiing a 19. század második feléből, Törökkoppány Faragott bot részlete. Tóth Mihály készítette Fetsösegesden 105
